Póker: Bélabácsi szerint sikerével nő a póker hazai népszerűsége

2009.06.26. 00:26
Címkék
Az első magyar pókeres, aki karkötőt tudott nyerni a Las Vegas-i World Series of Pokeren, úgy hiszi, hogy sikere tovább növeli a póker hazai népszerűségét.
Az NSO Póker rovatának szakmai partnere a poker24.hu.
Az NSO Póker rovatának szakmai partnere a poker24.hu.
„Elképesztő, amit érzek, ez volt az egyik álmom, és most valóra vált. Ugyan rengeteg no limit hold’em versenyen indultam az idei WSOP-n, eddig egyetlenegyszer sem tudtam fizetős helyen végezni, ezért kicsit aggódtam, de reméltem, hogy megváltoznak a dolgok” – jelentette ki Traply a győzelmét követően.

„Nagyon kemény asztalaim voltak, főleg a második napon, és most a döntőben. Lényegesen nehezebb dolgom volt, mint egy átlagos WSOP-torna mezőnyében, a játékosok keményen harcoltak.”

„A póker gyorsan fejlődik Magyarországon, és úgy hiszem, hogy a sikerem csak felgyorsítja a dolgokat. Nagyon sok a kiváló online játékos Magyarországon, akik közül néhányan itt a helyszínen szurkoltak nekem” – mondta befejezésül lelkes közönségéről Traply.

Mint beszámoltunk róla, Traply „Bélabácsi” Péter az 5000 dolláros nevezési díjú no limit hold’em shootout tornán diadalmaskodott: a magyar versenyző kiváló játékkal ért fel a csúcsra. Traply Andrew Lichtenbergert verte meg a verseny heads-upjában – a döntő leosztásban „Bélabácsi” AK-ja kitartott Lichtenberger AJ-ja ellen. Traply a hőn áhított karkötő mellé 348 728 dollárt nyert.

A Poker24.hu legfrissebb híre: Bélabácsié az első magyar karkötő!
Legfrissebb hírek

Egy évre eltiltották a versenyzéstől Vlagyimir Kramnyik korábbi sakkvilágbajnokot

Egyéb egyéni
9 perce

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség meghosszabbította az oroszok eltiltását

Atlétika
19 perce

Öt gól a felkészülési mérkőzésen, a Kecskemét legyőzte az MTK-t

Labdarúgó NB I
33 perce

Sallói Dániel: Szembesültem vele, hogy a világbajnokság teljesen más...

Foci vb 2026
39 perce

Klopp készen áll a kapitányságra, de intenzív tárgyalásokra lesz szükség

Foci vb 2026
41 perce

Laros Duarte 1966 óta az első, aki a magyar NB I-ből pályára lépett egyenes kieséses vb-meccsen

Foci vb 2026
59 perce

Antonelli aratott győzelmet Hamilton és Norris előtt a silverstone-i sprintversenyen

F1
1 órája

Sallói Dániel: Kanada büszke lehet, de Marokkó ellen jöhet a nagy dobás!

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik