A sokat kritizált főversenygyőztes is megtalálta a helyét

2009.05.13. 12:14
Címkék
Jamie Gold megállapodott az egyik legdinamikusabban fejlődő, pókerjátékosokat képviselő céggel, amely a jövőben a rekorder ügyeit intézi. Kezdésnek például összehozta a kultfilm, A pókerarcok egyik főszereplőjével, Edward Nortonnal, akivel közösen jótékonykodnak majd.
Jamie Gold az egyik legellentmondásosabb figurája a pókervilágnak. A három évvel ezelőtti Las Vegas-i póker-világbajnokság főversenyének győztese elképesztő felhajtás közepébe csöppent azzal, hogy megnyerte minden idők legnagyobb pénzdíját. A 2006-os WSOP Main Eventjén rekordlétszám gyűlt össze, ennek köszönhetően Gold tizenkétmillió dollárt kasszírozott első jelentősebb tornagyőzelmével.

Az NSO Póker rovatának szakmai partnere a poker24.hu.
Azonban az amerikai játékos győzelmén beárnyékolta az, hogy később kiderült: Gold egyik ismerőse egy korábbi megállapodás értelmében igényt tartott a tizenkétmillió felére, mivel állítása szerint a későbbi győztes csak az ő segítségével tudott elindulni a viadalon.

Az ügy vége bírósági per lett, jelentősen rontva Gold megítélését. Ugyanakkor a rekorder egyetlen lehetőséget sem utasít vissza, hogy jótékonysági ügyekben vehessen részt, Gold közbenjárásával különböző alapítványok sora gyarapodott.

Gold a legújabb hírek szerint szerződést kötött az egyik legdinamikusabban fejlődő, pókerjátékosokkal foglalkozó ügynökséggel, a Poker Icons elnevezésű céggel. Az ügynökség első feladatként egy jótékonysági eseményt szervezett Gold köré: a Pókerarcok című amerikai film főszereplőjével, Edward Nortonnal vesz részt a május 17-i rendezvényen.

„Nagyon izgatottan várom a közös munkát a Poker Iconsszal, pozitívan tekintek az együttműködés elé. A póker nemzetközi képviselete igazán fontos feladat, ez teszi érdekessé ezt a megállapodást” – mondta a szerződés aláírását követően Gold, aki kitért első feladatára is: – „A jótékonysági munka mindig kiemelkedően fontos volt számomra, és annak is örülök, hogy a póker egy teljesen más oldalával is foglalkozhatom.”

A májusi jótékonysági torna legjobbjai természetesen nevezési díjakat nyernek a közelgő WSOP-ra, valamint exkluzív felkészítésen is részt vehetnek, a tréningeket a WSOP-rekorder Gold tartja majd.

A Poker24.hu legfrissebb híre: 3 verseny, 63 ezer dollár!
Legfrissebb hírek

Unahi és Brahim Díaz vezérletével Marokkó lenyomta Kanadát

Foci vb 2026
24 perce

Eldőlt! Rahimi lezárja a meccset, Marokkó 3–0-s sikerrel lép tovább, Kanada búcsúzik!

Foci vb 2026
26 perce

Anthony Taylor kapta a Portugália–Spanyolország rangadót

Foci vb 2026
39 perce

Unahi ismét betalált, eldőlt?

Foci vb 2026
40 perce

Marokkó ezzel a góllal szerezte meg a vezetést – videó

Foci vb 2026
49 perce

Szijártó Zétény negyedik lett a szebeni kerékpáros körverseny első félszakaszán

Kerékpár
1 órája

Szabadrúgás-variáció után vezet Marokkó!

Foci vb 2026
1 órája

Tour de France: meglepetésre Vingegaard nyerte a csapatidőfutamot Ganna előtt

Kerékpár
1 órája
Ezek is érdekelhetik