Teljes hazai siker született az idei EPT dortmundi állomásán

2009.03.16. 11:20
Címkék
A 27 éves egykori modell, Sandra Naujoks mindössze a második női pókerjátékos, akinek sikerült diadalmaskodnia az EPT történetében.
Sandra szerényen a szélen, a végén ő került fókuszba
Sandra szerényen a szélen, a végén ő került fókuszba
Sandra szerényen a szélen, a végén ő került fókuszba
Sandra szerényen a szélen, a végén ő került fókuszba

Az NSO Pókerrovatának szakmai partnere a poker24.hu.
Naujoks a mindent eldöntő leosztásban nem kis szerencsével múlta felül honfitársát, Holger Kanischt. Megközelítőleg hasonló zsetonállásnál Kanisch AQ-ja találkozott Naujoks A9-esével, és mindketten all int mondtak.

A flopon érkező ász egyikük lapját sem javította, de a turnre leeső kilences végleg eldöntötte a párbajt a csinos pókerdíva javára, aki ezzel 917 ezer eurót tehetett zsebre. A németek öröme teljes volt, mert az első három hely mindegyikén hazai versenyző végzett.

A Team PokerStars Pro játékosainak csalódás volt a döntő asztal, ugyanis Luca Pagano a hatodik, William Thorson pedig a hetedik helyen volt kénytelen búcsúzni.

A győztes nagy szériáját jól jellemzi, hogy a másodiktól az ötödik helyen végző versenyzőket mind ő ejtette ki.

Az EPT a következő alkalommal San Remóba látogat április 18. és 23. között.

További pókerhírek, -cikkek a www.poker24.hu oldalon!

Az EPT Dortmund végeredménye

1. Sandra Naujoks, 917 000 euró
2. Holger Kanisch, 533 000 euró
3. Marc Gork, 307 000 euró
4. Johan Storakers, 237 000 euró
5. Mike McDonald, 197 000 euró
6. Luca Pagano, 153 000 euró
7. William Thorson, 116 500 euró
8. Cengizcan Ulusu, 83 500 euró
Legfrissebb hírek

Ne legyen igazam! – Malonyai Péter jegyzete

Foci vb 2026
8 perce

Negyvenéves átkot megtörve történelmet írhat az angolok ellen a mexikói válogatott

Foci vb 2026
10 perce

Mbappé és senki más

Foci vb 2026
1 órája

Kétfős verseny, vagy beleszól még más is? Mutatjuk a vb-góllövőlistát!

Foci vb 2026
2 órája

Videó: Marokkónak „minden” összejött a második félidőben, Franciaország ezúttal csak 11-esből talált be – a 24. játéknap góljai egy helyen

Foci vb 2026
3 órája

A paraguayi kapus lett a meccs embere

Foci vb 2026
3 órája

Még Philadelphiában is Szoboszlai-mezes szurkolóba botlani

Foci vb 2026
4 órája

Kylian Mbappé: Ha be kell piszkítanunk a kezünket, akkor megtesszük

Foci vb 2026
5 órája
Ezek is érdekelhetik