Bíró Dániel a 16. helyen jutott tovább a prágai EPT-n

Vágólapra másolva!
2008.12.10. 12:21
Címkék
Több mint ötszáz induló, több mint ötezer eurós nevezési díj, fantasztikus környezet: ezek jellemzik a másodjára megrendezett prágai versenyt, az EPT sorozat tavalyi bemutatkozását követően a cseh fővárosban. A sok magyar induló közül az első napon Bíró Dániel az előkelő 16. helyen ment tovább, kiválóan játszott.
Bíró jó helyzetből várhatja a második napot
Bíró jó helyzetből várhatja a második napot
Bíró jó helyzetből várhatja a második napot
Bíró jó helyzetből várhatja a második napot

Az NSO Póker rovatának szakmai partnere a poker24.hu.
Ahogy korábban hírül adtuk, tegnap indult a második PokerStars European Poker Tour prágai versenye. A cseh főváros szívében, a Hilton Prague hotelben megrendezett viadalra 555 résztvevő nevezett, a nem éppen olcsó 5 250 eurós (1.375 millió forint) nevezési díj ellenére.

Több magyar játékos is látott fantáziát a csehországi kiruccanásban, és többek között elindult Tóth Richárd, az EPT Budapest hetedik helyezett Tóth Zoltán, Bíró Dániel, Rátkai „Selindek” István, vagy éppen a volt élvonalbeli futball játékvezető, Saskőy Szabolcs.

A lebonyolítás szerint két selejtezőnap (1A és 1B) után következik a hivatalos második nap, amelyen addig küzdenek, míg elérik a 16. vakszintet, vagy már csak 32-en maradnak a harmadik napra, amikor a harc a döntőbeli nyolc üresen álló székért folyik. A fináléra szombaton kerül sor.

Az első napról máris remek hírek érkeztek, Bíró Dániel könnyedén, kezdő zsetonjait megötszörözve folytathatja a második napon, 82 további versenyzővel. Bíró zsetonjai alapján a kiváló 16. helyről várja a leosztást.

Európa egyik legrangosabb versenysorozatának prágai állomásán szerdán, az 1B selejtező napon tovább szoríthatunk a magyarokért.

JÁTSSZON ÖN IS!

A holnapi elődöntő küzdelmeit a PokerStars élő videóközvetítéssel teszi érdekesebbé, és aki úgyis a monitor előtt követi az eseményeket, az benevezhet szakmai partnerünk, a Poker24.hu NSO-olvasók részére szervezett ingyenes versenyeire!

Regisztráljon most, és akár 150 dollárral bővítheti a karácsonyi ajándékvásárlás keretét, vagy egy nyeremény mobiltelefonnal lepheti meg magát az ünnepekre! További részletek az ingyenes versenyekről itt! >>>
Legfrissebb hírek

Lovasünnep, kiélezett futamok és német ló győzelme az év versenyén

Egyéb egyéni
2 perce

Mexikói öröm Houstonban, megvan a tizedik Arany-kupa-elsőség

Minden más foci
19 perce

Sándor Tamás: A tulajdonosoknak az én nevem semmit sem mond

Labdarúgó NB I
57 perce

Debreceni Disneyland – Bodnár Zalán jegyzete

Labdarúgó NB I
58 perce

Heti program: a Paks El-selejtezőt játszik, rajtol a vízilabda-vb

Minden más foci
6 órája

Hétfői sportműsor: Babos és Stollár is mérkőzést játszik Wimbledonban

Birkózás
7 órája

Sándor Tamás: A tulajdonosok nem tudják, ki vagyok; német győzelem a Magyar Derbyn

E-újság
7 órája

A finneket is legyőzték, továbbra is hibátlanok és elsőként tovább is jutottak a norvégok a női futball Eb-n

Minden más foci
8 órája
Ezek is érdekelhetik