A legjobb szakács főz a legjobb olimpikonoknak

2012.07.24. 16:59
null
Nicola Batavia, főzőtudományban Menő manó (forrás: markwhitfieldphotography.com)
Címkék
Kizárólag Olaszországból Londonba szállított termékek kerülnek asztalra az olimpiai sportolók egyik éttermében, amelynek konyháját Nicola Batavia olasz séf vezeti.

A sztárszakács és csapata több mint két héten át süt-főz a Nike VIP House nevű étteremben, amely a Nike cég által támogatott versenyzők gasztronómiai főhadiszállása lesz. Eddig 900 kilogramm kézzel gyúrt tészta, 300 liter olívaolaj, 30 gorgonzola sajt, 100 kilogramm grissini (kenyérrúd) érkezett az étterembe, utóbbiból – Batavia állítása szerint – egy sem tört össze. A 46 éves torinói szakács augusztus 12-ig több mint tízezer tál ételt készít.

Bataviát a szakma legjobbjai között tartják számon: 2008-ban Michelin-csillagot kapott, de ő visszautasította. Olimpiai szakácsként dolgozott a 2006-os torinói téli és a 2008-as pekingi nyári játékokon is. Most ideiglenesen bezárta torinói éttermét, és 40 fős csapatával Londonba költözött.

A sztárséf olimpiai gasztroemlékei között azt említette meg, hogy Pekingben az amerikai úszóbajnok Michael Phelps egy ültében 17 darabot evett meg a csokoládés bonbonjából.

MTI

Legfrissebb hírek

Fantasztikus magyar siker a Spartathlonon – Bódis Tamás végig vezetve versenycsúccsal győzött

Csupasport
3 órája

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
5 órája

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
6 órája

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
6 órája

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
6 órája

Megvédték címüket a lengyelek a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
6 órája

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
6 órája