Serie A: Szinisa Mihajlovicsot menesztette a Fiorentina

Vágólapra másolva!
2011.11.07. 21:14
null
Mihajlovics tíz mérkőzésen irányíthatta a Fiorentinát ebben a szezonban (Fotó: Action Images)
Címkék
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő Fiorentina hivatalos közleményben tudatta, hogy távozik a klubtól Szinisa Mihajlovics vezetőedző, akit Delio Rossi vált.

„A Fiorentina együttese változtat a szakmai stábban. Szinisa Mihajlovics, aki maximális elkötelezettséggel és professzionalizmussal dolgozott a klubnál, távozik, és mi a legjobbakat kívánjuk neki, reméljük, sikeres lesz a jövőben” – áll a klub hivatalos közleményében.

Mihajlovics utódját már meg is találták, Delio Rossi 2013. június 30-ig írt alá szerződést a firenzei klubbal.

A Fiorentina nem szerepel jól a bajnokságban, csak a 13. helyen áll tíz lejátszott mérkőzés után és a hétvégén is kikapott 1–0-ra a Chievótól.

A korábban labdarúgóként a Románál, a Laziónál és az Internél is megforduló Mihajlovics karrierje befejezése után a milánói fekete-kékeknél kezdett dolgozni segédedzőként korábbi csapattársa, Roberto Mancini mellett.

Az olasz szakemberrel együtt távozott az Intertől 2008 nyarán, és novemberben megkapta első vezetőedzői megbízatását a Bolognánál, ahonnan 2009 tavaszán menesztették. Az év végén a Cataniánál vállalt munkát, majd a 2009–2010-es szezon végén távozott, és a Fiorentinához szerződött. Bár a nyáron felmerült, hogy ő lesz az Internazionale vezetőedzője, végül maradt Firenzében.

Legfrissebb hírek

TF: száz éve a magyar nemzet szolgálatában

Egyéb egyéni
7 perce

Menesztették Dárdai Bencéék edzőjét – hivatalos

Német labdarúgás
19 perce

Szoboszlai a City ellen is kiemelkedett a Liverpoolból

Angol labdarúgás
33 perce

Hugo Descat: A hitünk volt a fordítás kulcsa  Szegeden

Kézilabda
1 órája

Tovább hasít Stafford és a Rams, ezúttal a 49ers kapott nagy pofont – videók 

Amerikai sportok
1 órája

Az utolsó menedék – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
8 órája

Újpesti útilapu – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
8 órája

Hétfői sportműsor: ATP-vb, darts, sznúker, NFL, NBA

Birkózás
8 órája
Ezek is érdekelhetik