Eljero Elia 9 millióért a Juventushoz igazolt

Vágólapra másolva!
2011.08.31. 10:37
null
Eljero Elia kilencmillió euróért igazol a Juventushoz (Fotó: juventus.it)
Címkék
A német élvonalbeli Hamburg holland labdarúgója, Eljero Elia kilencmillió euróért a Juventushoz igazolt, az olasz klubhoz négyéves szerződést írt alá – adta hírül a Juve hivatalos honlapja.

 

Igaznak bizonyultak a korábbi pletykák, miszerint a HSV-t 2009 óta erősítő Elia kilencmillió euróért aláír a mostani szezonban nemzetközi kupában nem induló Juventushoz. A 22-szeres holland válogatott – aki a 2010-es vb-n is szerepelt – négyéves szerződést kötött a „zebrákkal".

Érdekesség, hogy Elia augusztus elején úgy nyilatkozott, hogy véleménye szerint a Juventus ugyan Olaszország egyik legnagyobb klubja, ahhoz azonban nem elég nagy, hogy odaszerződjön. A holland akkor úgy gondolta, Arsenal vagy Chelsea-szintű együttes lenne megfelelő hely számára.

Elia az ADO Den Haagban kezdte pályafutását, 2004-ben 17 évesen mutatkozott be a felnőttek között. 2007-ben az Ajax és a Twente is szerződtette volna, végül utóbbihoz került, amelyet két év után hagyott ott a német Hamburg kedvéért, a HSV akkor 8.9 millió eurót fizetett Eliáért.

A holland válogatottban 22 mérkőzésen kétszer – a skótok és a mieink ellen – volt eredményes.

Legfrissebb hírek

Erste Liga: négymeccses eltiltást kapott az UTE játékosa

Jégkorong
32 perce

Mbappé megismételte Puskás Ferenc nyolcmeccses sorozatát a Real Madridban

Spanyol labdarúgás
34 perce

Szijjártó Péter: Öt konzul segíti a magyar szurkolókat Örményországban

Magyar válogatott
46 perce

A La Liga pénzügyi szabályai miatt esett kútba a Getafe tulajdonosváltása – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
1 órája

Sportlövő-vb: a mezőny első felében a mieink a sportpisztoly első napja után

Egyéb egyéni
1 órája

Vb-selejtező: Mocsi, Ötvös és Bárány nem játszik az örmények ellen

Magyar válogatott
1 órája

NS-nyelvművelés: beszéljünk magyarul a sportban is!

Egyéb egyéni
2 órája

Schäfer és Szoboszlai újabb mérföldkőhöz érkezik; a magyar válogatott 28 év után juthat el újra a vb-pótselejtezőig

Magyar válogatott
2 órája
Ezek is érdekelhetik