Él- vagy korosztályharcos lesz a Milan?

Vágólapra másolva!
2011.06.17. 21:39
null
Kevin-Prince Boateng a bajnoki címet ünnepli (Fotó: Action Images)
Címkék
A 2010–2011-es olasz bajnokságot megnyerő Milan játékosai még lent ünnepeltek a gyepen, a Massimiliano Allegri mester szívéről legördült követ sarka alá próbálgatva készült régen beígért Michael Jackson-táncára Kevin-Prince Boateng, csinos fiatal lányok garmadája kereste a szemkontaktust Silvio Berlusconival, amikor a klub vezetői már javában építgették a következő idény csapatát.

 

Kell is az előre gondolkodás, hiszen egyrészt mi más is lehetne a milánóiak célja, mint a Bajnokok Ligája-győzelem, különösen most, amikor a nagyfőnök Berlusconi népszerűsége olyan magas az országban, mint az adófizetési kedv és a közlekedési morál. A nagymértékű átalakításokat, másképpen fogalmazva fiatalítást a kényszer szülte, hiszen a bajnoki arany kovácsai közül Christian Abbiati, Alessandro Nesta, Marek Jankulovski, Mario Yepes, Gianluca Zambrotta, Massimo Ambrosini, Mark van Bommel, Gennaro Gattuso és Clarence Seedorf erősen közelít 35. születésnapjához.

A szintén nem tojáshéj-gyanús, 32 esztendős karmester, a lejáró szerződésű Andrea Pirlo már kora tavasszal csapatkeresésbe fogott, végül a Juventushoz került; mellette Jankulovski és az örök ígéret Nicola Legrottaglie szolgálatairól is lemondtak. A védelemből rajtuk kívül távozott a görög Szokratisz Papasztatopulosz is, akit visszaadtak a feladónak, a Genoának, míg kölcsönben járt hasonlóképpen espanyolos viszonylatban a télen vett fiatal balbekk, Dídac Vila. A hatodik eddigi távozó a válogatott ék, Marco Borriello, akinek játékjogáról tízmillió euróért mondtak le a Roma javára, pontosabban a fővárosiak éltek a tavaly a kölcsönadási szerződésbe foglalt vételi jogukkal.

Nem hullajtottak sokan könnyeket a távozók miatt, miközben májustól szisztematikusan hosszabbított az „öregekkel” a tevékeny alelnök, Adriano Galliani, sőt, a világklasszis-jelölt brazil középső védő, Thiago Silva új feltételekkel természetesen, egészen 2016-ig kötelezte el magát a Milanhoz (hogy mostanában a frászt hozza a milanosokra meglebegtetett barcelonai kapcsolataival).

Már május elején kiderült, hogy a védelembe két fiatalabb korosztályhoz tartozó játékos érkezik, mindkettő ingyen: a francia válogatott középső védő, Philippe Mexes a Romát, a nigériai balbekk, Taye Taiwo a Marseille-t hagyta oda. A Nesta örökösének kiszemelt Mexes az elmúlt két idényben 5.91-es, illetve 5.95-ös átlagot ért el, a bivalyerős Taiwo tavasszal 6.14-zel zárt. A kapuba érkezett még az elmúlt idényben csalódást nem okozó Marco Amelia 3.5 millió euróért, a középpályára a ghánai-német futógép, Kevin-Prince Boateng 7.5 millióért – pontosabban a párost a Genoa engedte el végleg, mert eddig is a Milant erősítették. A Barcelonától alighanem sikerül a kölcsönvételi opciónak megfelelően 24 millióért megszerezni Zlatan Ibrahimovicot, és két fiatal U21-es válogatott ék is érkezett (reméljük, nem azért, hogy legyen kiket dominálnia a svédnek), az idén nyári divatnak megfelelően a Genoától: Alberto Paloschi és Gianmarco Zigoni. Utóbbiért 3.75 milliót kellett fizetni, előbbiért nem tudni, mennyit.

A kölcsönből visszatérők közül az amerikai védő, Oguchi Onyewu, a ghánai támadó, Dominic Adiyiah és (reményeink szerint) Filkor Attila reménykedhet abban, hogy komolyabb szerepet osztanak rá.

Mint láthattuk, egy-két igazi nagy dobása lehet még a Milannak ezen a nyáron, ha már Kaká visszacsalogatásáról lemondtak: a klub célpontjai Marek Hamsík, a Tottenham brazil középpályása, Sandro és az argentin Javier Pastore a hírek szerint. A brazil támadó középpályás csodagyereket, Gansót már több lap is Milanba igazolta, ám a valóságban még ez nem történt meg, alighanem azért, mert klubja, a Santos kevesli az érte felajánlott 28 millió eurót. Esélyes még a Milan-tagságra a belga futball nagy ígérte, Axel Witsel, más lapok szerint az udinei Kwadwo Asamoah, Alberto Aquilani és Didier Drogba is. A Genoával történő nagy csereberélést egy Stephan El Shaarawy-Alexander Merkel üzlettel koronázhatják meg, és ha sikerül még egy klasszis gólvágót szerezni, Antonio Cassano sem sok sót eszik meg Berlusconiéknál.

Egy-két sztárigazolást még mindenképpen kivasal ügynökeiből az örökifjú elnök-tulajdonos, ebben egészen biztosak lehetünk, ám megjegyzendő, hogy az esetleg érkező Ganso, Hamsík; vagy Ganso, Pastore párossal felvértezve sem számít feltétlenül a BL legnagyobb esélyesének a Milan...

Mint tudjuk, a Milánóban található Santa Maria delle Grazie-templomban látható az Utolsó vacsora című falfestmény, mely Leonardo da Vinci egyik legismertebb alkotása. Hogy miért jutott ez eszünkbe? Kis túlzással a fél keret kontraktusa lejár 2012 nyarán, és kevésbé valószínű, hogy hosszabbítanak a Nesta, Gattuso, Seedorf, Mario Yepes, Gianluca Zambrotta, Massimo Oddo, Van Bommel, Ambrosini, Filippo Inzaghi vonulat tagjaival.

Ám ne feledjük, nem mindennapi játékosokról van szó, akik nem mindennapi esélyt kaptak arra, hogy szépen búcsúzzanak a Milantól, sokan egyenesen a profi labdarúgástól. Ha nem ez az optimista változat lép érvénybe, vagy nem tudja a fiatalok-öregek és a régiek-újak közötti feszültséget feloldani a mester (a két, minden sorból keresztbe-hosszába kinyúló öntörvényű személyiségről, Cassanóról és Ibrahimovicról most ne is értekezzünk), akkor bizony nagy bajban lesz a Milan!

Legfrissebb hírek

Schäfer András: A második félidőben szörnyen játszottunk

Magyar válogatott
27 perce

NBA: Barnes vezérletével nyert a Raptors, karriercsúcsokkal győzött a Hawks

Amerikai sportok
59 perce

Tóth Alex: Nehéz meccs volt, a végéig izgulni kellett

Magyar válogatott
1 órája

Littler tanári játékkal jutott a negyeddöntőbe a Grand Slam of Dartson

Egyéb egyéni
7 órája

Pénteki sportműsor: jön az első magyar derbi az osztrák hokiligában

Minden más foci
8 órája

Győztünk, de a pótselejtezőért is küzdeni kell; Horváth Dávid: Magamat adom!

E-újság
8 órája

Szalai Attila: Miért ne szerezhetnénk meg a csoport első helyét?

Magyar válogatott
8 órája

Willi Orbán volt a válogatott legjobbja az örmények ellen – NS-osztályzatok

Magyar válogatott
8 órája
Ezek is érdekelhetik