„A Milan előre tud lépni Allegrivel ” - Galliani

2012.10.26. 10:26
null
Galliani (balra) továbbra is bízik Allegriben (Fotó: acmilan.com)
Címkék
Az AC Milan ügyvezetője, Adriano Galliani a Málaga elleni hétközi BL-kudarcot, illetve a Laziótól elszenvedett múlt heti bajnoki vereséget követően ismét megerősítette posztján a csapat vezetőedzőjét, Massimiliano Allegrit. A sportvezető szerint az AC Milan teljes mértékben a tréner mögött áll.

Az AC Milan vezetőedzője, Massimiliano Allegri a Málaga elleni szerdai BL-vereséget követően elmondta, nem mond le, folytatni kívánja a munkát, s a klubvezetőkre bízza magát. Nos, a klubvezetők továbbra is vele képzelik el a folytatást.

„Folytatjuk a munkát Allegrivel, vele együtt megyünk előre" – nyilatkozta a Milan Tv-nek Adriano Galliani, aki ezen az őszön már nem először állt ki a vártnál gyengébb szereplés után a szakember mellett.

„Az elnökkel együtt meg vagyunk győződve arról, hogy Allegrivel képesek vagyunk előrelépni. A szurkolóknak muszáj türelmesnek lenniük, meg kell érteniük, hogy ez most a nulladik év a Milan számára. Ennek ellenére mindent megteszünk, hogy kilábaljunk ebből a kínos helyzetből" – tolmácsolta Silvio Berlusconi véleményét is Galliani, aki hozzátette, állandó jelleggel megkapja az edző helyzetével kapcsolatos kérdést, de nem tud többet mondani annál, mint eddig: továbbra is él a bizalom.

Galliani a Málaga elleni BL-meccsre is kitért, s kifejtette, véleménye szerint nem játszottak rosszul, jól szervezettnek tűnt a csapat.

„Szeretnék köszönetet mondani a szurkolóinknak, akik Málagában is fantasztikusak voltak. Az ultrákkal a napokban találkoztam, és csak bátorítottak minket. Nem igazak azok a hírek, hogy ultimátumot adtak volna" – tette hozzá az ügyvezető.

 

Legfrissebb hírek

Fermín López két góljával nyert az Atlético Madrid otthonában a Barcelona

Spanyol labdarúgás
10 perce

Kicsit csípős szag volt – Osváth Attila a pályára szivárgó könnygázról

Labdarúgó NB I
13 perce

Borbély Balázs: Most nem a futball szépsége volt a fontos

Labdarúgó NB I
17 perce

Az Internazionale megállította a Comót, kétszer egyenlítve szerzett Firenzében pontot a Juve

Olasz labdarúgás
20 perce

FÉRFI KÉZI EB-SELEJTEZŐ NYEREMÉNYJÁTÉK JÁTÉKSZABÁLYZATA

Kézilabda
25 perce

Ligue 1: a Lens és a Lyon is kikapott, a Marseille és a Lille nyert

Francia labdarúgás
26 perce

Női kézilabda: Pődör Rebeka 9 gólt lőtt – vasárnapi légióskörkép

Kézilabda
1 órája

Simán kikaptak Schäferék a Freiburg vendégeként

Német labdarúgás
1 órája