Milan: Flamini távozik, másik középpályás után néznek

2012.06.21. 00:41
Címkék
A Milan labdarúgócsapatának alelnöke, Adriano Galliani hivatalosan megerősítette, hogy nem hosszabbítanak szerződést Mathieu Flaminivel, így a 28 éves francia középpályás elhagyja az olasz klubot.

Flamini szerződése lejárt, ám a klub annak ellenére tárgyalt vele a hosszabbításról, hogy a játékos a legutóbbi idényben – többek között sérülése miatt – csak két bajnokin lépett pályára, és nem tartozott Massimiliano Allegri vezetőedző kedvencei közé.

Most azonban Galliani bejelentette, hogy lezártnak tekintik a Flamini-ügyet, a francia válogatottban is megfordult középpályásra nem tartanak igényt. A legutóbbi szezont kölcsönjátékosként náluk töltő Alberto Aquilani ugyanakkor elképzelhető, hogy marad a piros-feketéknél.

„A határidő lejárt, és tájékoztattuk a képviselőjét, hogy nem várunk tovább. Új középpályást igazolunk augusztus harmincegyedikéig – nyilatkozta Flaminiről a Sky Sport Italiának a Milan alelnöke. – Ez a középpályás lehet Alberto Aquilani vagy valaki más is, hiszen ő a Liverpool játékosa, és jelenleg nem tárgyalunk velük.”

A milánói klub 2008-ban ingyen szerezte meg Flaminit az Arsenaltól.

 

Legfrissebb hírek

Kikapott Belgiumban a Szolnok a férfi kosárlabda Európa-kupában

Kosárlabda
4 perce

BL-alapszakasz: egymás után jönnek a gólok a Leipzig–City meccsen

Bajnokok Ligája
17 perce

Izgalmas végjátékban nyert a Sopron és a DVTK is a női kosárlabda Európa-kupában

Kosárlabda
1 órája

Sima békéscsabai siker az Extraligában

Röplabda
1 órája

Kettős győzelemmel jutott tovább az UTE a Challenge-kupában

Röplabda
1 órája

Nyolc gólt lőtt a Como; kettővel megy Prágában az Arsenal – élő BL-eredménykövető

Bajnokok Ligája
1 órája

Piros Zsombor hétfőtől a legjobb száz között a világranglistán

Tenisz
2 órája

Hiába lőtt két gólt is, kikapott a Liverpool Törökországban

Bajnokok Ligája
2 órája