Olaszország: műfüvet telepítenek az AC Milan és az Inter otthonába

MTI MTIMTI MTI
2012.04.20. 15:19
Címkék
Műfüvet telepítenek az olasz bajnok AC Milan és az Internazionale által használt San Siro futballstadionba.

A Gazzetta dello Sport című napilap pénteki tájékoztatása szerint az igazi fűvel kevert hibrid felület munkálatai júniusban kezdődnek, az első mérkőzést pedig az augusztusi Berlusconi-kupán vívhatják az új borításon.

A milánói aréna silány gyepszőnyegét sok bírálat érte, legutóbb az FC Barcelona illetékesei panaszt nyújtottak be március végén az európai szövetséghez.

Másfél évvel ezelőtt a – hivatalosan Giuseppe Meazzáról elnevezett – stadionban már egy ideig kipróbáltak egy természetes és mesterséges fűből álló felületet, ám Adriano Galliani Milan-alelnök és Massimo Moratti Inter-főnök végül közösen a hagyományos gyep mellett döntött
Legfrissebb hírek

Antonelli vette át a vezetést Brazíliában, a Ferrari egyelőre hátrányban

F1
1 órája

Vívás: bronz Dormagenben, nyolcaddöntő Budapesten a kadét kardozóktól

Utánpótlássport
1 órája

Hárman a bajnoki címért! – jön a Zemplén rali

Egyéb autó-motor
2 órája

Márián Blanka: A legfontosabb a belső motiváció kialakítása

Utánpótlássport
2 órája

Simán nyert a Fehérvár a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2 órája

Huszonhét éves játékvezető mutatkozik be az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2 órája

Vendégsiker a férfi röplabda Extraliga kelet-magyarországi rangadóján

Röplabda
2 órája

A Kisvárda és a Mosonmagyaróvár is egy góllal kapott ki otthon a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2 órája