Inter: Forlán bizonyítani akar a milánói csapatban

2012.04.15. 07:47
Címkék
Továbbra is az Internazionaléban akar futballozni Diego Forlán, már csak azért is, hogy bizonyítsa: annál többre képes, mint amit az első milánói idényében mutat.

„Amióta itt vagyok, még nem látták az igazi Forlánt – nyilatkozott az uruguayi támadó a Sky Sportsnak. – Nem szeretnék így távozni, szeretem a kihívásokat, nem akarok akkor elmenni, amikor a csapat nincs jó helyzetben."

Az Internek az eddiginél eredményesebben kell játszania ahhoz, hogy legyen esélye az utolsó Bajnokok Ligája-indulást érő harmadik hely megszerzésére, de az Európa-ligáért is meg kell küzdenie.

A 32 éves Forlán sérülés miatt négy hónapot kihagyott, amikor viszont pályára lépett, nem nyűgözte le a milánói közönséget, amely többször ki is fütyülte őt.

„Nem minden megy mindig jól. A pályafutásom során éltem már meg nehéz időszakokat. Meg kell érteni, hogy miben hibáztam, és keményen kell dolgoznom azért, hogy a dolgok megváltozzanak" – tette hozzá.

Forlán tavaly nyáron szerződött az Atlético Madridtól az Interhez.

Legfrissebb hírek

A Hamburg két góllal verte a Mönchengladbachot a Bundesligában

Német labdarúgás
16 perce

Jégkorong: két magyar győzelem, négy vereség

Utánpótlássport
49 perce

Antonelli vette át a vezetést Brazíliában, a Ferrari egyelőre hátrányban

F1
1 órája

Vívás: bronz Dormagenben, nyolcaddöntő Budapesten a kadét kardozóktól

Utánpótlássport
1 órája

Hárman a bajnoki címért! – jön a Zemplén rali

Egyéb autó-motor
2 órája

Márián Blanka: A legfontosabb a belső motiváció kialakítása

Utánpótlássport
2 órája

Simán nyert a Fehérvár a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2 órája

Huszonhét éves játékvezető mutatkozik be az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2 órája