Serie A: Conte szerint az Inter elleni sikerrel nagy lépést tettek előre

2011.10.30. 08:34
Címkék
A Giuseppe Meazza Stadionban is megőrizte veretlenségét a Juventus labdarúgócsapata szombat este, és az Inter elleni 2–1-es győzelme után megőrizte első helyét a bajnokságban. Antonio Conte, a torinóiak vezetőedzője szerint csapata a jövőt illetően is nagy lépést tett előre.

„Ez a siker fontos lépés volt ahhoz, hogy fejlődjünk. Nagyot ugrottunk előre, és tizenkilenc pontunkkal megőriztük vezető helyünket a tabellán. Elismerés illeti a játékosokat, akik okkal lehetnek elégedettek. A legjobbunkat próbáltuk nyújtani, és boldog vagyok, mert a San Siróban egyáltalán nem könnyű nyerni” – nyilatkozta Conte a találkozó lefújása után.

„Mindkét együttes nagy intenzitással játszott, és mindegyik megpróbálta nyomás alatt tartani a másikat. Egy kis fáradtság érződött a feleken, de nagyszerű, hogy olyan Inter ellen nyújtottunk kitűnő teljesítményt, amely favoritja volt az összecsapásnak” – mondta az edző, aki mindössze azt rótta fel csapatának, hogy sokkal korábban eldönthették volna a csatát.

Legfrissebb hírek

Kilencven év börtönbüntetést kapott a kukkoló amerikai tornászedző

Torna
16 perce

„Öt éve koldusként járok-kelek” – a túlélésért küzd az ukrán kézilabda

Kézilabda
33 perce

A sirályoktól a futball terrorcsapatáig, avagy öt-öt favorit, illetve sötét ló a Konferencialigában

Konferencialiga
47 perce

Bántalmazta a játékvezetőt, aki bordatörést szenvedhetett – sajtóhír

Minden más foci
49 perce

Szabálymódosítás jöhet a FIFA-nál a Balogun-ügy miatt

Minden más foci
53 perce

Kocsis Gergő a játékot és a sarki fény látványát is élvezi

Légiósok
56 perce

Vívás: három magyar a főtáblán a férfi tőrözők takamacui vk-viadalán

Egyéb egyéni
1 órája

Corbu Máriusz: Az El-ben a kieséses szakasz a cél, de kellenek a bajnoki győzelmek is

Európa-liga
2 órája