Allegri: Az Inter és mi vagyunk a favoritok a scudettóra

2011.08.07. 15:19
null
Massimiliano Allegri elégedett volt az Inter ellen látottakkal (fotó: Action Images – archív)
Címkék
Az AC Milan labdarúgócsapata 2–1-re nyert az Inter ellen az Olasz Szuperkupa pekingi mérkőzésén. A piros-feketék 2004 után hódították el ismét a trófeát, és Massimiliano Allegri szerint készen állnak a bajnokságra. Az interes Javier Zanetti ellenben arról beszélt, még időre van szükségük, hogy finomítsanak a Gian Piero Gasperini által alkalmazott taktikán.

 

„Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés lesz, igazi derbi. Nem kezdtünk jól, de ez az Inter érdeme is, az első fél órában a kezében voltunk. De aztán a góljuk után feljöttünk. Kapufát értünk el, Robinhónak helyzete volt, a második félidőben pedig már nem adtunk esélyt, sokkal nagyobb bátorsággal játszottunk. Ez a szellemiség kell ahhoz, hogy megfordítsunk egy meccset” – dicsérte együttesét Massimiliano Allegri, a Milan vezetőedzője.

Érdekesség, hogy Javier Zanetti, az Inter csapatkapitánya másként látta az összecsapást. „Túl kényelmesek volt az első félidőben, különösen az elején, a második játékrészben pedig egyszerűen összezavarodtunk.”

„Azt látni kell azonban, hogy mindez rendben van ebben az időszakban, és nem tragédia, ha egy olyan, még alakulófélben lévő csapattal történik, mint amilyen most az Inter. Ebben a szezonban valami újat próbálunk, és ahhoz, hogy elsajátítsuk Gasperini taktikáját, még időre van szükségünk” – magyarázta az argentin játékos.

„Elemeznünk kell a hibáinkat, és meg kell néznünk, miket rontottunk el, hogy ne ismételjük meg őket. A bajnoki rajtra készen kell állnunk; addig még sok kemény munka vár ránk, ám az időnk és az akaratunk megvan rá, hogy talpra álljunk.”

A piros-feketék részéről ugyanakkor Allegri arról beszélt, hogy együttese kész a pontvadászatra. „Elégedett vagyok a rendelkezésemre álló kerettel. Hiszem, hogy ebben a keretben mindenki fejlődni fog. Nagyszerű emberi és motivációs tényezők jellemzik a csapatot” – rázta le a Mr. X-re vonatkozó újabb kérdést Allegri, aláhúzva egyben, hogy elégedett az eddigi érkezőkkel is.

A Milan trénere szerint a városi rivális lehet a legnagyobb ellenfél a Serie A-ban is. „Az Inter remekül összerakott gárdának tűnik, jó szezonokon van túl, kiváló futballistái vannak – velünk együtt ők lehetnek még esélyesek a scudettóra.”

OLASZ SZUPERKUPA
AC MILAN–INTERNAZIONALE 2–1
Madárfészek Stadion, Peking. Vezette: Nicola Rizzoli
MILAN: Abbiati – Abate, Nesta, Thiago Silva, Zambrotta – Gattuso (Ambrosini, 75.), Van Bommel, Seedorf – K.-P. Boateng (Emanuelson, 82.) – Robinho (Pato, 61.), Ibrahomivic
Tartalékok: Amelia, Yepes, Bonera, Cassano

INTER: Júlo César – Ranocchia, Samuel, Chivu, J. Zanetti – Thiago Motta, Sztankovics (Pazzini, 74.), Obi (Castaignos, 82.) – R. Álvarez (Faraoni, 63.), Sneijder – Eto'o

Tartalékok: Castellazzi, Bianchetti, Muntari, Pandev

Gólszerző: Ibrahimovic (60.), K.-P. Boateng (69.), ill. Sneijder (22.)
Sárga lap: Gattuso (19.), Zambrotta (65.), K.-P. Boateng (78.), Ambrosini (86.), ill. Sneider (61.)
Legfrissebb hírek

A Premier League kommentátora bízik egy brazil–angol negyeddöntőben, és Argentína címvédését sem zárja ki

Foci vb 2026
18 perce

Lőrincz Tamás a birkózószövetség egyetlen elnökjelöltje

Birkózás
25 perce

Így élte meg a tizenegyespárbajt a holland és a marokkói kispad

Foci vb 2026
29 perce

Elkészült az NB II sorsolása, a DVTK Nagykanizsán kezd

Labdarúgó NB II
40 perce

Kétszeres BL-győztes csatárral erősített a Milan – hivatalos

Olasz labdarúgás
41 perce

A sokkoló évkezdet után a Hungaroringen érne el áttörést az Aston Martin

F1
42 perce

Gakpo szülei sírva fakadtak, miután fiuk gólt szerzett Marokkó ellen

Foci vb 2026
44 perce

Lenyűgözően fest a dallasi stadion az Elefántcsontpart–Norvégia mérkőzés előtt – fotók

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik