
Az első félidőben kevés említésre méltó esemény történt, szabálytalanságból és reklamálásból viszont annál több akadt, így elég töredezett volt a játék. A fordulás után nem sokat kellett várni az első gólra, ennek azonban a hazai szurkolók nem örültek, mivel csapatuk kapta. Ezequiel Lavezzi remek labdát adott Marek Hamsíknak, akivel szemben Juan a tizenhatoson belül szabálytalankodott. A tizenegyest Edinson Cavani vállalta el, és lövése után a labda a jobb oldali kapufáról a bal oldali kapufa töve mellé, de már a hálóba pattant, onnan azonban kijött, és Cavani bevágta. A Roma játékosai azt reklamálták, hogy kapusuk nem ért bele a labdába, így Cavani második lövése már szabálytalan volt, ám előtte a labda már a gólvonal mögül pattant ki, így a találat érvényes volt!
A Roma hátrányban képtelen volt újítani, támadásban továbbra is vérszegénynek bizonyult, az utolsó negyedórára beálló Francesco Totti sem tudott segíteni csapatán.
Közben Cavani másodszor is a kapuba talált, de les miatt nem adta meg a játékvezető a gólt. A 83. percben viszont már nem úszta meg a Roma, Paolo Cannavaro jobb oldali beadása után Cavani ezúttal már szabályos körülmények között volt eredményes, megszerezve 25. bajnokiján a 20. gólját, és eldöntve a három pont sorsát.
A nápolyiak 1993 szeptembere után nyertek ismét a Roma vendégeként, és továbbra is hárompontos hátránnyal követik az éllovas Milant, a Roma viszont kisebb hullámvölgybe került, hiszen az utóbbi három bajnokiján csak egy pontot szerzett – a Brescia ellen hazai pályán döntetlent játszott, míg az Intertől a múlt héten kikapott.
| 25. FORDULÓ |
| Roma–Napoli 0–2 (Cavani 49., 83. – az elsőt 11-esből) |
| KORÁBBAN JÁTSZOTTÁK |
| AC Milan–Parma 4–0 (Seedorf 8., Cassano 17., Robinho 62., 65.) |
| 1. Milan | 25 | 15 | 7 | 3 | 44–19 | +25 | 52 |
| 2. Napoli | 25 | 15 | 4 | 6 | 40–22 | +18 | 49 |
| 3. Internazionale | 23 | 13 | 5 | 5 | 44–27 | +17 | 44 |
| 4. Lazio | 24 | 12 | 6 | 6 | 30–22 | +8 | 42 |
| 6. Palermo | 24 | 12 | 4 | 8 | 42–31 | +11 | 40 |
| 5. Udinese | 24 | 12 | 4 | 8 | 39–30 | +9 | 40 |
| 7. Roma | 24 | 11 | 6 | 7 | 35–32 | +3 | 39 |
| 8. Juventus | 24 | 10 | 8 | 6 | 40–30 | +10 | 38 |
| 9. Cagliari | 24 | 9 | 5 | 10 | 28–26 | +2 | 32 |
| 10. Chievo | 24 | 7 | 10 | 7 | 26–23 | +3 | 31 |
| 11. Fiorentina | 23 | 7 | 8 | 8 | 23–24 | –1 | 29 |
| 12. Bologna | 23 | 8 | 8 | 7 | 25–30 | –5 | 29 |
| 13. Genoa | 23 | 7 | 7 | 9 | 19–22 | –3 | 28 |
| 14. Sampdoria | 23 | 6 | 9 | 8 | 20–25 | –5 | 27 |
| 15. Parma | 25 | 6 | 8 | 11 | 23–34 | –11 | 26 |
| 16. Lecce | 24 | 6 | 6 | 12 | 24–43 | –19 | 24 |
| 17. Catania | 24 | 5 | 8 | 11 | 19–31 | –12 | 23 |
| 18. Brescia | 24 | 6 | 4 | 14 | 20–31 | –11 | 22 |
| 19. Cesena | 24 | 5 | 6 | 13 | 17–31 | –14 | 21 |
| 20. Bari | 24 | 3 | 5 | 16 | 14–39 | –25 | 14 |
| A Bolognától 3 pont levonva. | |||||||







