Lazio: Mauri szerint a játékosok élvezik a mérkőzéseket

Vágólapra másolva!
2010.10.26. 13:02
Címkék
Az olasz labdarúgó-bajnokságot (Serie A) vezető Lazio csapatkapitánya, Stefano Mauri véleménye szerint a játékosok örülnek annak, hogy nem a kiesés elől kell menekülniük, és élvezik a mérkőzéseket.

„Reja olyan edző, aki képes a legjobbat kihozni a rendelkezésére álló keretből – kezdte nyilatkozatát Mauri a La Gazzetta dello Sportnak.

„Úgy érzem, a Lazio az én csapatom, remélem, itt fejezhetem be pályafutásomat. Csapatkapitánynak lenni fantasztikus – tette hozzá a 30 éves támadó középpályás.

„Boldog vagyok saját teljesítményem miatt, de még inkább elégedettséggel tölt el az, ahogy a csapat szerepel. A borzalmas előző idény után ez némi elégtétel számunkra. Meg kell kérdeznünk magunkat, »Vajon meddig tart ez a nagyszerű állapot?«. Most nyugodtan játszhatunk, és élvezzük a játékot” – mondta a hétszeres olasz válogatott játékos.

„Ezt kell folytatni hétről hétre idegeskedés nélkül. Nem gondolhatunk a célokra, sem arra, hogy korlátokat állítsunk magunk számára, aztán majd meglátjuk, hogy állunk tavasszal” – zárta mondandóját Mauri.

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA 
1. Lazio 8 6 1 1 12–6 +6  19
2. Milan 8 5 2 1 13–6 +7  17
3. Internazionale 8 4 3 1 10–4 +6  15
4. Chievo 8 4 1 3 11–9 +2  13
5. Juventus 8 3 3 2 16–9 +7  12
6. Napoli 8 3 3 2 14–11 +3  12
7. Palermo 8 3 2 3 15–12 +3  11
8. Sampdoria 8 2 5 1 10–8 +2  11
9. Genoa 8 3 2 3 8–9 –1  11
10. Lecce 8 3 2 3 7–13 –6  11
11. Udinese 8 3 1 4 6–10 –4  10
12. Catania 8 2 3 3 8–8 0 9
13. Brescia 8 3 5 8–11 –3  9
14. Roma 8 2 3 3 7–12 –5  9
15. Fiorentina 8 2 2 4 9–10 –1  8
16. Bologna 8 1 5 2 8–12 –4  8
17. Cesena 8 2 2 4 6–10 –4  8
18. Bari 8 2 2 4 7–13 –6  8
19. Cagliari 8 1 4 3 8–8 0 7
20. Parma 8 1 4 3 6–8 –2  7

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: Marozsán–Wawrinka Sanghajban, Barcelona–PSG a Bajnokok Ligájában

Minden más foci
4 órája

Balogh igen, Dárdai B. és Szalai G. nem; együtt a szöuli Aranycsapat

E-újság
4 órája

Ugrás az ismeretlenbe – Patai Gergely publicisztikája

Vízilabda
4 órája

Nyomasztó csatárkérdés – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
4 órája

Gálázott az Atlético Madrid, a Tottenham a hajrában mentett pontot a Bodö/Glimt ellen

Bajnokok Ligája
5 órája

Egy öngól döntött a Chelsea javára José Mourinho mostani csapata ellen

Bajnokok Ligája
5 órája

Három magyar is a pályán volt, a Liverpool kikapott a Galatától

Bajnokok Ligája
5 órája

A Bayern München 35 perc alatt lerendezte a meccsét, az Inter szintén simán nyert a BL-ben

Bajnokok Ligája
5 órája
Ezek is érdekelhetik