
A négy forduló alatt négy pontot gyűjtő Juventus az eddig veretlen Cagliarit fogadta a Serie A ötödik fordulójában. A torinóiakon már az első percektől látszott, hogy a Palermo elleni hétközi kudarc után ismét hazai közönség előtt mindenképp javítani akarnak.
A találkozó elején előbb Vincenzo Iaquinta veszélyeztetett fejjel, majd a 13. percben a Juve második legdrágább nyári igazolása, a CSZKA Moszkvától 15 millió euróért megszerzett Milos Kraszics első olasz élvonalbeli góljával juttatta vezetéshez csapatát.
A Cagliari védői röviden szabadítottak fel Pepe szabadrúgását követően, így került a labda a szerb középpályás elé, aki 17 méterről lőtt a bal alsó sarokba.
A Juvét talán túlságosan is megnyugtatta a vezetés, ugyanis a vendégek első helyzetükből rögtön egyenlíteni tudtak: Andrea Lazzari bal oldali beadásából Alessandro Matri vette be Marco Storari kapuját.
Ezt a támadást leszámítva az első félidőben a Cagliari nem igen jutott el a hazaiak kapujáig, míg a Juventus Kraszics második találatával még a szünetig másodszor is megszerezte a vezetést. A gólnál ezúttal is aktívan közreműködött az ugyancsak nyáron szerződtetett Pepe – az Udinesetől érkezett középpályás ívelt a bal oldalról keresztbe a hosszún érkező Kraszics elé, aki a védőjét megelőzve becsúszva négy méterről talált a vendégek kapujába.
Ez a meccs elsősorban a Juventus nyári szerzeményeiről szólt, ugyanis az 57. percben a Baritól 15.5 millió euróért szerződtetett Leonardo Bonucci is betalált egy szöglet utáni keveredésből.
A Juve negyedik gólját a találkozón triplázó Kraszics szerezte, aki az első találatához hasonlóan egy röviden sikerült felszabadítás után volt eredményes.
A 4–2-es végeredményt Matri állította be a 81. percben. A Juventus először szerzett három pontot ebben a bajnoki szezonban hazai pályán, és így egy győzelem után készülhet a jövő heti Inter elleni rangadóra.
| |
| AZ 5. FORDULÓ VASÁRNAP DÉLUTÁNI EREDMÉNYEI | |
| Sampdoria–Udinese 0–0 | |
| Bari–Brescia 2–1 (Rivas 17., Barreto 56. – 11-esből, ill. P. Koné 31.) | |
| Catania–Bologna 1–1 (Britos – öngól 66., ill. Di Vaio 41.) | |
| Chievo–Lazio 0–1 (Zárate 70.) | |
| Fiorentina–Parma 2–0 (Ljajics 61. – 11-esből, Silvestri 76.) | |
| Palermo–Lecce 2–2 (Pinilla 53., Maccarone 94., ill. Giacomazzi 8., Corvia 46.) | |
| Cesena–Napoli 1–4 (Parolo 48., ill. Lavezzi 72., Hamsík 81. – 11-esből, Cavani 88., 90.) | |
| SZOMBATI EREDMÉNYEK | |
| Milan–Genoa 1–0 (Ibrahimovic 49.) | |
| Roma–Internazionale 1–0 (Vucsinics 91.) |
| 1. Internazionale | 5 | 3 | 1 | 1 | 8–3 | +5 | 10 |
| 2. Lazio | 5 | 3 | 1 | 1 | 7–5 | +2 | 10 |
| 3. Chievo | 5 | 3 | – | 2 | 8–5 | +3 | 9 |
| 4. Brescia | 5 | 3 | – | 2 | 7–7 | 0 | 9 |
| 5. Milan | 5 | 2 | 2 | 1 | 7–4 | +3 | 8 |
| 6. Napoli | 5 | 2 | 2 | 1 | 10–8 | +2 | 8 |
| 7. Catania | 5 | 2 | 2 | 1 | 7–5 | +2 | 8 |
| 8. Bari | 5 | 2 | 2 | 1 | 5–7 | –2 | 8 |
| 9. Juventus | 5 | 2 | 1 | 2 | 12–9 | +3 | 7 |
| 10. Cesena | 5 | 2 | 1 | 2 | 4–6 | –2 | 7 |
| 11. Cagliari | 5 | 1 | 3 | 1 | 7–5 | +2 | 6 |
| 12. Sampdoria | 5 | 1 | 3 | 1 | 6–5 | +1 | 6 |
| 13. Bologna | 5 | 1 | 3 | 1 | 6–7 | –1 | 6 |
| 14. Palermo | 5 | 1 | 2 | 2 | 8–8 | 0 | 5 |
| 15. Fiorentina | 5 | 1 | 2 | 2 | 5–5 | 0 | 5 |
| 16. Parma | 5 | 1 | 2 | 2 | 5–6 | –1 | 5 |
| 17. Genoa | 5 | 1 | 2 | 2 | 4–6 | –2 | 5 |
| 18. Roma | 5 | 1 | 2 | 2 | 5–9 | –4 | 5 |
| 19. Lecce | 5 | 1 | 2 | 2 | 4–8 | –4 | 5 |
| 20. Udinese | 5 | – | 1 | 4 | 2–9 | –7 | 1 |






