Inter: Cassano pótolhatja a Manchester Cityhez távozó Balotellit?

2010.08.08. 13:38
Címkék
A Corriere dello Sport értesülése szerint az olasz labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő Internazionale a Sampodria támadójával, Antonio Cassanóval erősítené meg keretét.
Nem ez az első alkalom, hogy a balhés támadót, akit a 2008-as Európa-bajnokság óta először hívták be a squadra azzurrába, összeboronálják a fekete-kékekkel, az olasz lap szerint Massimo Moratti, a milánóiak elnöke benne látja az esetlegesen a Manchester Cityhez távozó Mario Balotelli ideális helyettesét. Ugyanakkor az Internek sietnie kell a megegyezéssel, hiszen Cassanónak a Sampdoriával augusztus 18-án jelenése van a Bajnokok Ligájában a Werder Bremen elleni selejtezőn, amelyen ha pályára lép, akkor a fekete-kékeknél már ebben a sorozatban nem szerepelhetne, ezt követően pedig nehezen képzelhető el, hogy a milánói csapat szerződtetné. Cassano jelenlegi szerződése 2013 nyarán jár le Koman Vladimir csapatánál.
Legfrissebb hírek

Továbbra is vezet az Esbjerg a Ferencváros ellen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
13 perce

Döntetlent játszott Nyíregyházán, nem előzte vissza a Puskás Akadémiát az ETO FC

Labdarúgó NB I
15 perce

Neuer hónapokra kidőlt, Kompany heteken belül visszatérhet a Bayernhez

Német labdarúgás
20 perce

Kerkezzel és Szoboszlaival a Liverpool a Crystal Palace ellen – percről percre

Angol labdarúgás
33 perce

NB II: Gól itt, gól ott

Labdarúgó NB II
42 perce

Serie A: döntetlen az égszínkék csapatok rangadóján, továbbra is élen a Lazio

Olasz labdarúgás
52 perce

Norris esőtáncot jár; Russellnek sokat jelentett volna a pole Brazíliában

F1
1 órája

Szongoth gólpasszt adott az OHL-ben, csapata két nap alatt két meccset nyert

Jégkorong
1 órája