Delneri támadó felfogású Juventust ígér

2010.07.02. 15:44
null
Juventus: új mez, új erő?
Címkék
A Juventus bemutatta a csapat új szerelését a 2010–2011-es szezonra, Luigi Delneri, a torinóiak új vezetőedzője pedig vázolta elképzeléseit az új bajnokságra.

A 2009–2010-es szezonban a Sampdoriát irányító szakember világos képet festett arról, mi a terve az Európa-ligában induló klubbal és játékosállományával. „Szeretnék egy jól játszó, mindig győzelemre törő Juvét irányítani. A sportigazgatóval, Beppe Marottával már a Sampdoriánál is remekül dolgoztunk együtt, egy nyelvet beszélünk. Elsősorban fiatal, olasz játékosokat akarunk igazolni, hosszú távra építkezünk, az utánpótlásnak kiemelt szerepe lesz. Azonban egy ekkora egyesületnél azonnali sikerekre van szükség, így lesznek rutinosabb érkezők is” – mondta Delneri, és szavait alátámasztják az eddigi erősítések is. Érkezett ugyanis Leonardo Bonucci, Jorge Martinez, Simone Pepe, és visszatért Davide Lanzafame.

Ami biztos, a Juventusnak elsősorban hátvédekre és szélsőkre van szüksége, így látja ezt Delneri is. „Kiváló támadóink vannak, nagyon erős a középső középpályánk, de védőket és szélsőket mindenképpen igazolnunk kell az általam alkalmazott négy négy kettes felálláshoz”– árulta el a lehetséges csapatszerkezetet az olasz szakvezető.

Ha már szóba került a Juventus lehetséges hadrendje, kérdés, hogy hol jut hely – ha jut egyáltalán – a brazil játékmesternek, Diegónak. „Elöl számíthatok Del Pieróra, Trezeguet-re, Iaquintára és Diegóra is. Igen, ő is nagy hasznunkra lehet, bármilyen formációban” – magyarázta az egykori Chievo edző.

Luigi Delneri kulcsszerepet szán Alessandro Del Pierónak. „Tegnap hosszasan beszélgettem vele, nagyszerű ember, kivételes futballista. Nemcsak részfeladatokat bízok majd rá, természetesen ő lesz a kapitány, ha formában van, senki sem tudja megállítani”– dicsérte a torinóiak tízesét az ősz mester.

Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: NB II-es mérkőzés; Arsenal- és Barcelona-meccs; US Open

Minden más foci
4 órája

Futballország tengerpartján – Pór Károly publicisztikája

Spanyol labdarúgás
4 órája

A messziről jött ember – Szeleczki Róbert jegyzete

Egyéb egyéni
4 órája

Három magyar világbajnoki cím; Az amerikai álom kapujában Odnoga Lotti

E-újság
4 órája

Ligue 1: először nyert a Rennes és a Paris FC

Francia labdarúgás
4 órája

Hungarian Darts Trophy: Ross Smith a bajnok, a döntőben lemosta Andersont

Egyéb egyéni
5 órája

Két öngól kellett hozzá, de több mint nyolc év után újra élvonalbeli bajnokit nyert a Depor

Spanyol labdarúgás
5 órája

NFL: visszatér a liga történetének egyik legjobb védője

Amerikai sportok
5 órája