A Roma-Milan győztese az Inter lett

2010.03.06. 22:51
null
Még Ronaldinho sem tudott túl sok látványt vinni a mérkőzésbe (Fotó: Reuters)
Címkék
Az olasz labdarúgó-bajnokság (Serie A) 27. fordulójának rangadóján igencsak feledhető mérkőzésen gól nélküli döntetlennel zárult a Roma–Milan párharc.

A hazai porondon jól szereplő, ám a nemzetközi kupákban kevésbé eredményes – a Roma mindkétszer kikapott a görög Panathinaikosztól az Európa-ligában, és így kiesett, míg a Milan a Manchester United ellen hazai vereséggel kezdett a Bajnokok Ligájában – csapatok találkozóján a hazaiak kezdtek jobban, ám ez is mindössze némi mezőnyfölényben és két távoli lövésben nyilvánult meg, védeni Christian Abbiatinak ráadásul csak Júlio Baptista szitáló lövésénél kellett.

A kezdés után magához térő Milan előbb kiegyenlítette a játékot, majd a kezdeményezést is átvette, ám Daniele Bonera egy-egy megindulásán kívül egyedül egy Luca Antonini-lövés, és egy Ronaldinho, Marco Borriello-akció hordozott magában veszélyt.



A jó védekezést hozó, ám kevésbé attraktív első negyvenöt perc után gólnélküli állás mellett vonulhattak pihenőre a csapatok.

A második félidő első negyedórája a Milan további dominanciáját hozta, ám hiába dolgozott ki jónéhány lehetőséget, még a legígéretesebb is kimaradt, amikor Borriello egyedül iramodott meg a balszélen, és lövését végül Burdisso blokkolta.

A csendesen csordogáló csata mindkét fél részéről egy nagy helyzettel folytatódott, előbb Klaas-Jan Huntelaar révén a Milan próbálta meg kétszer bevenni egy támadáson belül Júlio Sérgio kapuját, majd Vucsinics fejelt közelről kevéssel kapu mellé.

A hajrában Ronaldinho és Huntelaar is lemásolta Vucsinics mutatványát, gólt azonban nem láthattak a szurkolók, így maradt a 0–0, aminek igazán a vasárnap pályára lépő éllovas Inter örülhet.

SERIE A 
27. FORDULÓ
Roma–Milan 0–0
xml_url=http://tudositas.nso.hu/tablebox.php?t=lab,sa,2009/,,f&xml|
nso_dms_cikkbe
nso_dms_cikkbe
mceBlockPasteEnd
Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Mexikó–Dél-Afrika mérkőzéssel rajtol a labdarúgó-világbajnokság

Minden más foci
4 perce

Javier Aguirre: Mexikó történelmi nap előtt áll

Foci vb 2026
4 perce

Rossz vicc – Vincze Szabolcs jegyzete

Kézilabda
11 perce

Kezdődik a vb! – kitölthető poszter a Nemzeti Sportban; Schäfer: Ez életem legszebb gólja

E-újság
12 perce

Savanyú, keserű – Deák Zsigmond publicisztikája

Foci vb 2026
13 perce

Az Olympiakosszal játszik a serlegért a Ferencváros a női vízilabda BL-ben

Vízilabda
59 perce

Takács Boglárka két századdal maradt el országos csúcsának idejétől

Atlétika
1 órája

Irán, jegyárak, vízumok – Infantino nem úszta meg a kényes kérdéseket a foci-vb nyitó sajtóeseményén

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik