Olaszország: a kormány javaslatára felújítanák a stadionokat

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2008.11.08. 00:24
Címkék
Silvio Berlusconi miniszterelnök kormánya törvényjavaslatot nyújtott be a parlamentben az olasz futballstadionok felújítására.
A tervezet kedvezőbb törlesztési feltételeket javasol azon klubok a részére, melyek önerőből – részben bankhitel igénybevételével – kívánnak belevágni saját arénájuk felújításába. A kormány azért kívánja támogatni a stadionok modernizálását, mert a húsz élvonalbeli csapat által használt létesítmény közül tizenhatnak az átlagéletkora 67 év. „Olaszországban az 1990-es világbajnokság óta egyetlen új stadion sem épült és egyet sem újítottak fel, ezért itt az ideje a modernizálásnak” – mondta Luca Pancalli, az Olasz Olimpiai Bizottság alelnöke. Az elképzelések szerint az európai mintát kívánják követni az olaszok is, az átalakított arénákban szabadidőközpontokat hoznának létre, melyek egész héten várnák a szurkolókat, a bevételekből pedig részesednének a komoly anyagi gondokkal küzdő klubok. Az első két új stadion Torinóban és Siénában épül: a Juventus 105 millió euróért jut egy 40 ezres arénához. A törvénytervezet elfogadása esetén az élvonalbeli klubok közül az Udinese, Sampdoria és Palermo is belevágna egy új aréna építésébe.
Legfrissebb hírek

Karácsony a palánkon túl

Jégkorong
14 perce

NS-jótékonyság: a kisvárdai futballisták Jézuskája járt a hajléktalanszállón

Labdarúgó NB I
30 perce

Szuzana Lazovics: Nincs időm főzni karácsonykor, a Kozármislenyt fogom elemezni

Kézilabda
33 perce

Az ETO a katalánok első ajánlatát nem fogadta el a csatárért – jöhet a folytatás

Labdarúgó NB I
47 perce

Elek Gábor a továbbjutás után: Semennyire sem vagyok elégedett!

Kézilabda
1 órája

A nőknél Eb-szereplés volt a csúcspont, a férfiaknál továbbra sincs BL

Minden más foci
1 órája

NHL: 79 gól a szünet előtt; élen a Colorado, befogták a Carolinát

Amerikai sportok
1 órája

Bacsa Péter: Jól indítottuk az olimpiai ciklust

Birkózás
2 órája
Ezek is érdekelhetik