Nyert a Juve: Amauri villanása döntött a torinói városi rangadón

Vágólapra másolva!
2008.10.25. 22:28
Címkék
Az olasz labdarúgó-bajnokság élvonalának (Serie A) 8. fordulójában a Juventus 1–0-s győzelmet aratott a városi rivális Torino ellen. A mindent eldöntő találatot Amauri szerezte a találkozó 48. percében. A „zebrák” a hétközi, Real Madrid elleni BL-győzelem után tehát ismét egy góllal nyertek.
Amauri nyerte meg a meccset a Juvénak
Fotó: Reuters
Amauri nyerte meg a meccset a Juvénak
Amauri nyerte meg a meccset a Juvénak
Fotó: Reuters
Amauri nyerte meg a meccset a Juvénak

Öt nyeretlen mérkőzés után kedden a Real Madrid ellen végre újra győzelmet ünnepelhetett a Juventus. Claudio Ranieri együttese (még az övé!) szombaton, a városi rivális Torino ellen szerette volna megnyújtani „sikerszériáját”. A küldetés pedig sikerrel járt.

A Juventus Amauri klasszistalálatával végül megnyerte a városi rangadót, s ezzel ideiglenesen megmentette olasz mestere állását. Na persze az iselképzelhető, hogy ez a győzelemmel egy remek sorozat kezdete, illetve második állomása volt, és Ranierivel a továbbiakban is szárnyal majd a Juve.

Erre meg is van minden esély, hisz a fekete-fehérek a következő játéknapokon a táblázaton mögöttük lévő ellenfelekkel találkoznak.

A Torinóval, a Bolognával, a Romával és a Chievóval játszanak majd Pavel Nedvedék, s ha jól teljesítenek ezeken a meccseken, máris a bajnokság élmezőnyében találhatják magukat.

De vissza a mérkőzéshez!

Az első félidőben inkább a játék küzdelem, mintsem látványos jellege domborodott ki. A Torino hajtott rendesen, a vendégek is meg akarták menteni vezetőedzőjük, Giovanni De Biasi állását.

Az első félidőben azonban nem sok minden történt, ám a szünet után viszonylag hamar megrezdült a háló.

Amauri a 48. percben áthúzta a labdát Marco Di Loreto lábai között, majd kissé kisodródott helyzetből Alex Calderoni kapujába lőtt.

A brazil és olasz válogatottba is csábított csatárnak ez volt az ötödik gólja a bajnokságban. Igazi klasszissá nőte ki magát: egy villanással eldöntötte a három pont sorsát.

Merthogy a folytatásban a Torino már nem tudott egyenlíteni, egy héten belül másodszor nyert a Juve.

A Juventus az egymás elleni 132 bajnokiból 58-at megnyert, míg a Torino mindössze 34-et.

SERIE A

8. FORDULÓ
JUVENTUS–TORINO 1–0 (0–0)
Helyszín: Torino
V: Rocchi
JUVENTUS: Manninger – Grygera (Mellberg, 46.), Legrottaglie, Chiellini, Molinaro – Marchionni, Sissoko, Nedved, De Ceglie (Giovinco, 63.) – Del Piero, Amauri (Iaquinta, 80.)
TORINO: Calderoni – Diana, Di Loreto, Natali, Pisano – Abate, Zanetti, Barone, Rubin (Abbruscato, 57.) – Rosina (Ventola, 82.), Bianchi (Amoruso, 71.)
G: Amauri (48.)


A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA

1. Internazionale 7 5 1 1 13–5 +8 16
2. Catania 8 4 3 1 9–5 +4 15
3. Udinese 7 4 2 1 12–5 +7 14
4. Napoli 7 4 2 1 10–7 +3 14
5. Lazio 7 4 1 2 15–10 +5 13
6. Milan 7 4 1 2 11–6 +5 13
7. Fiorentina 7 4 1 2 9–6 +3 13
8. Atalanta 7 4 1 2 8–6 +2 13
9. Genoa 7 4 3 10–7 +3 12
10. Juventus 8 3 3 2 7–6 +1 12
11. Palermo 7 4 3 10–10 0 12
12. Lecce 7 2 3 2 8–8 0 9
13. Siena 8 2 3 3 6–6 0 9
14. Roma 7 2 1 4 8–12 –4 7
15. Bologna 7 2 5 6–10 –4 6
16. Chievo 7 1 3 3 5–9 –4 6
17. Torino 8 1 2 5 7–12 –5 5
18. Sampdoria 7 4 3 4–11 –7 4
19. Cagliari 7 1 1 5 2–10 –8 4
20. Reggina 7 2 5 4–13 –9 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik