Olasz labdarúgás: Vieri havi 1500 euróért futballozik az Atalantában

MTI MTIMTI MTI
2006.08.30. 13:10
Címkék
Helyi sajtóértesülések szerint mindössze havi 1500 eurós fizetésért futballozik az olasz élvonalba nyáron feljutott Atalantában a korábbi válogatott Christian Vieri.
Vieri olcsón "vezet le"
Vieri olcsón "vezet le"
Vieri olcsón "vezet le"
Vieri olcsón "vezet le"

A 33 éves támadó a labdarúgók szakszervezete által meghatározott minimálbért kapja, attól azonban nem kell tartania, hogy felkopik az álla. A La Gazzetta dello Sport úgy tudja, hogy Ivan Ruggeri klubelnök minden általa szerzett bajnoki gólért 100 ezer eurót fizet neki, vagyis ha eredményesen játszik, jól keres majd.

Vieri az elmúlt szezont még az AC Milanban kezdte, de gyenge formája miatt télen az AS Monacóhoz került, ám térdsérülés miatt mindössze hét mérkőzésen lépett pályára. Idén júliusban az olasz sajtó már arról cikkezett, hogy a csatár befejezi pályafutását, később azonban a Sampdoria szerződtette. Augusztus 10-én azonban a kontraktust felbontották, így Vieri csapat nélkül maradt. Ekkor jelentkezett be érte a bergamói Atalanta, amely az 1995-96-os idényben már alkalmazta őt.

A futballista a válogatottban 49 alkalommal szerepelt, és 23 gólt szerzett. Korábban játszott a Torinóban, a Juventusban, az Atlético Madridban, a Lazióban és az Internazionaléban is. 1998-ban spanyol, 2003-ban olasz gólkirály volt.
Legfrissebb hírek

A Nyíregyháza hat gólt vágott az alapszakaszgyőztes Veszprémnek a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
14 perce

Gulyás Michelle: Hálás vagyok az edzőimnek, akiknek a segítségével érek el sikereket évről évre

Egyéb egyéni
27 perce

A Vasas megnyerte a rangadót Mezőkövesden, óriási lépést tett a feljutás felé

Labdarúgó NB II
49 perce

Videó: ritkán látható öngóllal kerültek hátrányba Szalai Attiláék

Minden más foci
52 perce

Tenisz: Novak Djokovics visszalépett a miami mesterversenytől

Tenisz
57 perce

Elődöntőbe jutott a címvédő Gyergyó és a Brassó az Erste Ligában

Jégkorong
1 órája

Csak 100 százalékig egészséges játékosok – Carlo Ancelotti kihirdette a brazil keretet

Minden más foci
1 órája

Schmidt Ádám: Óriási a küzdelem azért, hogyan szólítsuk meg a fiatalokat

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik