Ökölvívás: Povetkin kórházban, később száll ringbe Whyte ellen

Povetkin újra Whyte ellen szállt volna ringbe (Fotó: AFP)
Koronavírus-fertőzés miatt kórházba került Alekszandr Povetkin, így elhalasztották a brit Dillian Whyte elleni, november 21-re kiírt mérkőzését, melyet a Bokszvilágtanács (WBC) ideiglenes nehézsúlyú világbajnoki címéért írtak ki.
A 2004-es athéni olimpia szupernehézsúlyú bajnokának betegségét Eddie Hearn mérkőzésszervező jelentette be kedden, egyúttal jelezte, hogy az új tervek szerint január 30-án kerülne sor az összecsapásra.
A 41 éves Povetkin – aki 2011 és 2013 között a Bokszvilágszövetség (WBA) nehézsúlyú világbajnoka volt – idén augusztusban mérkőzött meg először nyolc évvel fiatalabb ellenfelével, akit az ötödik menetben kiütött, így most ő az ideiglenes bajnoka a WBC-nek.
Az amatőrök között az olimpiai bajnoki címe mellett világbajnok és Európa-bajnok Povetkin 39 eddigi profi mérkőzéséből 36-ot megnyert, s egy döntetlen mellett csupán kétszer kapott ki: 2013-ban Vlagyimir (Volodimir) Klicskótól, míg 2018-ban Anthony Joshuától.
Legfrissebb hírek

Ökölvívás: Whyte szerint szoros volt a Fury elleni meccse
Ökölvívás
2022.04.25. 20:55

Ökölvívás: Fury megvédte címét, kiütötte Whyte-ot – videó
Ökölvívás
2022.04.23. 23:47

Ökölvívás: Tyson Fury – a Cigánykirály utolsó tánca
Ökölvívás
2022.04.22. 08:25

Ökölvívás: Fury elárulta, mi lesz a taktikája Whyte ellen
Ökölvívás
2022.04.19. 12:05

Ökölvívás: Fury és Whyte 94 ezer néző előtt csaphat össze
Ökölvívás
2022.04.06. 11:05

Ökölvívás: április végén csap össze a ringben Fury és Whyte
Ökölvívás
2022.02.22. 13:19

Ökölvívás: Alekszandr Povetkin bejelentette visszavonulását
Ökölvívás
2021.06.13. 21:39

