Ökölvívás: profi alszervezetet alapít az AIBA a legjobbak megtartására

MTI MTIMTI MTI
2012.07.17. 15:45
Címkék
Profi alszervezetet alapít legjobbjainak megtartására a Nemzetközi Amatőr Ökölvívó-szövetség (AIBA) végrehajtó bizottsága.

A bangkoki tanácskozás határozatairól Csötönyi Sándor, a Magyar Ökölvívó-szakszövetség (MÖSZ) elnöke, az AIBA végrehajtó bizottságának tagja tájékoztatta az MTI-t. Közleményében kifejtette, a profi szekció, az APB megalakításának lényege, hogy a szerződtetett bokszolók profiként versenyeznek a következő négy évben a különböző országokban megrendezendő gálákon, emellett a ciklust lezáró olimpián ők is indulhatnak, ha kvótát szereznek. Így a válogatottak nem veszítenék el a profinak szegődött bokszolókat.

A hivatásosok közül azok járnak jól majd anyagilag Csötönyi szerint, akik a világ különböző pontjain rendezendő selejtezők alapján készített világranglistán folyamatosan a legjobb tízben lesznek, „de a középmezőny eleje sem fog majd panaszkodni" – tette hozzá a sportvezető.

Döntés született arról is, hogy jövőre már fejvédő nélkül bokszolhatnak az amatőrök.

„A Nemzetközi Olimpiai Bizottság orvosi bizottsága a sérülések számának esetleges növekedése miatt nem ért vele egyet, ám ettől függetlenül fenntartjuk döntésünk jogosságát. Ugyanis azt szeretnénk elérni, hogy ne arc nélküli emberek küzdjenek a szorítóban, és közeledjünk a profiknál már bevált módszerhez" – áll a közleményben.

Legfrissebb hírek

Igor Thiago duplázott, de nem nyert a Brentford az Everton ellen

Angol labdarúgás
9 perce

Női kézilabda Eurokupa: Magyarország–Csehország

Kézilabda
19 perce

Rangadót nyert Dortmundban a Leverkusen; kiharcolta a győzelmet az RB Leipzig

Német labdarúgás
19 perce

Újabb hazai bajnokit veszített el az egyre reménytelenebb helyzetbe kerülő Budafok

Labdarúgó NB II
20 perce

Gyász: elhunyt a tatabányai ökölvívás egykori olimpikonja

Ökölvívás
23 perce

NB I: MTK–Zalaegerszeg

Labdarúgó NB I
36 perce

Az Újpest három góllal verte meg a Kazincbarcikát, bebiztosította az élvonalbeli tagságát

Labdarúgó NB I
1 órája

Serie A: a Torino és a Cagliari is győzött az „alsóházi helyosztón”

Olasz labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik