Ökölvívás: „kiütötte” a magyar bokszválogatott a szlovák csapatot

MTI MTIMTI MTI
2010.05.08. 20:58
Címkék
A júniusi Európa-bajnokságra készülő magyar ökölvívó-válogatott magabiztosan, 18:4-re nyert Szlovákia ellen a Nové Mestóban (Újhely) rendezett szombati csapattalálkozón.

A nemzeti szövetség (MÖSZ) tájékoztatása szerint a magyarok a mérkőzést eleve két győzelemmel (4:0) kezdték, miután 48 kg-ban és plusz 91 kg-ban nem tudott versenyzőt ringbe állítani a hazai együttes.

A meccseken többnyire Kovács László versenyzői uralták a szorítót, a válogatott legjobbjai egytől egyig kiemelkedően teljesítettek. Kalucza Norbert (51 kg), Bacskai Balázs (69 kg) és Darmos József (91 kg) döntő fölénnyel nyert, Szellő Imre (81 kg) ellen pedig már az első menetben feladta a küzdelmet riválisa. Varga Miklós és Káté Gyula nagy arányú pontozásos sikert aratott.

Vereséget csupán Berna Dávid (54 kg) és Ráth Miklós (57 kg) szenvedett, előbbi csak segédpontokkal kapott ki.

A magyar válogatott Tatán folytatja a felkészülést a júniusi moszkvai Eb-re.

ÖKÖLVÍVÁS 
Szlovákia–Magyarország 4:18
48 kg: Lakatos István – ellenfél nélkül
51 kg: Attila Sárga–Kalucza Norbert – Kalucza döntő fölény a 3. menetben
54 kg: István Sárga–Berna Dávid 7:7, segédpontokkal 18:15
57 kg: Rudolf Dydi–Ráth Miklós 6:4
60 kg: Mario Zabojnik–Varga Miklós 5:11
64 kg: Béla Gloner–Káté Gyula 4:14
69 kg: David Gazi–Bacskai Balázs – Bacskai döntő fölény a 2. menetben
75 kg: Marian Sisak–Harcsa Norbert 6:11
81 kg: Tomas Hrabovecky–Szellő Imre – Szellő az 1. menetben feladással
91 kg: Michal Uhrovic–Darmos József  – Darmos döntő fölény a 2. menetben
plusz 91 kg: Bernáth István – ellenfél nélkül
Legfrissebb hírek

Ötvenéves rekordot döntött meg a Como, Mbappé százados lett – szerdai BL-legek

Bajnokok Ligája
10 perce

A tragikus sorsú „lustag” klasszis

Népsport
13 perce

Az idény végén távozik az ETO irányítója – hivatalos

Kézilabda
36 perce

Harry Kane 2029-ig hosszabbított a Bayern Münchennél

Német labdarúgás
41 perce

Vitális Milán: Bellingham vagy Valverde? Koita!

Bajnokok Ligája
48 perce

Videók: amikor Albert Flóriánék a San Siróban jártak és amikor a Milan aranylabdása meglökte Kabát Pétert

Bajnokok Ligája
1 órája

Az 52 pontos karrierrekordot hozó Wembanyama vezérletével nyert a Spurs – videó

Amerikai sportok
1 órája

Sipos Adrián: maximálisan tudok teljesíteni a legmagasabb szinten

Kézilabda
1 órája