Két kvótaeséllyel kevesebb

L. P. I.L. P. I.
2004.03.30. 22:15
Címkék
Az már február végén eldőlt, hogy súlycsoportonként melyik az a négy-négy öklöző, aki a pulai Európa-bajnokságon felállhatott a dobogóra, és ezzel névre szóló olimpiai kvótát szerzett.
Nekünk kettő jutott, Bedák Pál (48 kg) és Káté Gyula (60 kg) érmes lett, és ezzel letudta az ötkarikás indulási jogért folytatott izzadságos küzdelmet. Másik kilenc súlycsoportban azonban további harcra kényszerültek válogatottjaink. Bedák és Káté örömteli távollétében az előbbi helyszínen négy, az utóbbiban öt bunyósunk mérlegelt annak reményében, hogy döntőbe jut és ezzel követi két társát az olimpiára. Ketten, a két évvel ezelőtti Eb-bronzérmes Szűcs Istvánt helyettesítő félnehézsúlyú Szellő Imre és az egyik lyukasnak tartott magyar súlycsoportban, a 64 kilóban vitézkedő Pintye Szabolcs legfeljebb abban reménykedhetnek, hogy az április végi utolsó kvalifikációs tornán érnek révbe, ők ugyanis már a két e héten zajló viadal első napján kihullottak. Szellőt a világbajnoki ezüstérmes francia John Dovy búcsúztatta, nagy csatában, korrekt pontozás mellett, elsősorban annak következtében, hogy jó ütemben hajolgatott el az ütőerőben amúgy kifejezetten jól álló szolnoki fiú támadásai elől. Pintye Varsóban nem töltött a szorítóban négy menetet, mert a fekete bőrű svéd Bogere már a harmadik két percben 24:4-nél kialakította a technikai döntő fölényhez szükséges húszpontos különbséget. Essen szó azokról is, akik még nem mutatkoztak be, már csak azért is, mert köztük vannak legnagyobb reménységeink. Plovdivban a 69 kilós Balog Vilmos ír riválissal találja magát szembe, és ma délután a tizenhat közé jutásért lép ringbe. Bedák Zsolt (54 kg) cseh fiúval néz farkasszemet, ő, valamint a svéddel bokszoló +91 kilós Kurtucz a nyolcaddöntőben kezd. Varsóban Balzsay (75 kg) fehérorosz, Hidvégi (91 kg) szerb, Oltványi (51 kg) angol, Ladányi (57 kg) pedig azeri bunyóssal találkozik. Valamennyiüknek három mérkőzést kell nyerni a hőn áhított athéni kvótához. Nem lesz egyszerű. Olimpiai kvalifikációs torna, Plovdiv
A tizenhat közé jutásért. 81 kg: Dovi (francia)–Szellő Imre (magyar) p. gy. (32:19)

Olimpiai kvalifikációs torna, Varsó
A tizenhat közé jutásért. 64 kg: Bogere (svéd)–Pintye Szabolcs (magyar) T. d. f. gy. a 3. m-ben
Legfrissebb hírek

Nincs lehetetlen időpont, ha a vb-ről van szó…

Foci vb 2026
20 perce

Mahrez a vb-kiesés után: Ez volt az utolsó meccsem nemzeti színekben...

Foci vb 2026
47 perce

Spanyol, portugál és svájci továbbjutás – a 22. vb-játéknap nyolc gólja, kulcsjelenetei egy helyen

Foci vb 2026
1 órája

Amerikai pite: még él Cristiano Ronaldo és Portugália aranyálma, de jön Spanyolország – vb-kibeszélő, 22. nap

Foci vb 2026
1 órája

Újabb afrikai csapat búcsúzott

Foci vb 2026
1 órája

A vb egyik nagy felfedezettje ezúttal is villogott – Svájc könnyed sikerrel lépett túl Algérián

Foci vb 2026
2 órája

A félidőben 1–0-ra vezet Svájc

Foci vb 2026
3 órája

Jelzett a chip a labdában: ezért fújták vissza a horvátok gólját a 103. percben – videó

Foci vb 2026
3 órája
Ezek is érdekelhetik