Jövőre is lesz Bocskai

Tudósítónktól TudósítónktólTudósítónktól Tudósítónktól
2002.09.16. 21:49
Címkék
A Magyar Ökölvívó Szövetség elnökségének legutóbbi ülésén éles vita alakult ki a Bocskai-emlékverseny jövőjéről. Csötönyi Sándor elnök és a hajdú-bihari szervezők közötti nézeteltérés "eredménye” az lett, hogy a jövő évi idénynyitó nemzetközi viadalt a fővárosban rendezik meg, így a Bocskain Debrecenben legfejlebb utánpótláskorú ökölvívók léphetettek volna a kötelek közé. Erről a különös "meccsről” a megyei napilapban megjelent cikkből értesült a cívisváros polgármestere, Kósa Lajos, aki azonnal felvette a kapcsolatot Csötönyivel, hogy megyőzze: a veresenynek Debrecenben van a helye."Néhány hét múlva adjuk át a minden igényt kielégítő rendezvénycsarnokot, amely egyben az ország legnagyobb sportcsarnoka lesz – kezdte Kósa Lajos. – Az avatóünnepség másnapján, október ötödikén az Universum szervezésében nagyszabású profibokszgálára kerül sor, amelyen ringbe száll Erdei Zsolt és a debreceni Matolcsi József is. Erre az eseményre természetesen meghívjuk a MÖSZ vezérkarát is, hogy saját szemükkel győződjenek meg róla: egy olyan rangos többnapos tornának, mint a Bocskai. nem lehet méltóbb helye a Debreceni Főnix Csarnoknál.”A polgármester elmondta, hogy korábbi évek gyakorlatától eltérően az önkományzat is támogatja majd anyagilag a rendezvényt. Hogy a több milliós költségvetésből mennyit vállal magára a város, az a jövő héten dől el.
Legfrissebb hírek

19 meccs kapott gól nélkül, 18 találat szöglet után – az Arsenal bajnoki címe számokban

Angol labdarúgás
7 perce

Utánajártunk, mekkora esélyünk van szabadkártyát kapni a férfi kézi-vb-re

Kézilabda
10 perce

A Háromszéki Ágyúsok csatlakozik az Erste Ligához

Jégkorong
13 perce

Unai Emery: A trófeát nem adják ajándékba

Európa-liga
20 perce

Van 150 millió forintja? Megveheti a 2023-as kazah bajnokcsapatot

Minden más foci
42 perce

Femke Bol Ostravában először fut szabadtéren 800 métert

Atlétika
52 perce

Bálizs Bence: Abszolút csapatgyőzelem!

Jégkorong
1 órája

Négy kölcsönjátékosától elköszönt a DVTK

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik