Vancouver 2010: Knoch Viktor és Darázs Péter kiesett 500 méteren

2010.02.25. 03:17
Címkék
A férfi rövid pályás gyorskorcsolyázók 500 méteres selejtezőit rendezték meg a téli olimpián. Két magyar is érdekelt volt ebben a számban, azonban sajnos Darázs Péter és Knoch Viktor is kiesett.

Darázs Péter a harmadik futamban indult, amelyben a papírforma szerint nem sok esélye volt a továbbjutásra, hiszen egy dél-koreai és egy amerikai riválisa is volt. Ennek ellenére Darázs remekül rajtolt, azonnal az élre állt, és sokáig ott is maradt, de a hajrában egy külső íven bevett kanyart követően elvesztette pozícióját, az utolsó helyre szorult.

Ugyan az amerikai a célegyenesben elesett, a magyar fiúnak így sem sikerült megszereznie az első két hely valamelyikét, mert a belga Gysel is megelőzte. Darázs így 42.800-as idővel harmadik lett futamában.

Knoch Viktor a nyolcadik futamba kapott besorolást, és Darázzsal ellentétben sajnos elég gyengén rajtolt. A végén ugyan kapaszkodott, s végül csak a célfotó döntött közte, a japán Josizava és a német Seifert között a második helyről, a magyar fiú végül 42.197-es idővel csak negyedik lett. Ezzel férfi rövid pályás gyorskorcsolyázóink befejezték szereplésüket az olimpián.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt Dávid Sándor sportújságíró

Egyéb egyéni
4 perce

„Ez a mérkőzés nagyon fontos volt az önbizalmunk szempontjából” – Vinícius Júnior a Manchester City kiejtése után

Bajnokok Ligája
28 perce

„Mindig száz százalékot adtam, és élveztem a játékot” – interjú az ötvenéves Iványi Dalmával

Képes Sport
56 perce

Lipcsei Péter: Egy Fradi-gól most kincset érhet

Európa-liga
1 órája

Szerdai sportműsor: BL-nyolcaddöntő; Braga–Ferencváros az El-ben; FTC–Győri ETO a női kézi NB I-ben

Minden más foci
8 órája

Uralni a pillanatot – Pucz Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
8 órája

A válogatott meghívót kapó Szűcs Kornél megtalálta a számításait a Vojvodinánál; Lipcsei Péternek a mostani a második látogatása Portugáliában az elmúlt 30 évben

E-újság
8 órája

Hív Berlin! – Győri Ferenc jegyzete

Kosárlabda
8 órája
Ezek is érdekelhetik