Sílövészet: több mint egy év után győzött újra Björndalen

Vágólapra másolva!
2012.02.12. 14:43
Címkék
A férfi és női üldözéses versennyel folytatódott a sílövők világkupa-sorozata a finnországi Kontiolahtiban. Előbbieknél a győzelmet a norvég Ole Einar Björndalen, utóbbiaknál a finn Kaisa Mäkäräinen szerezte meg.
A hatszoros olimpiai bajnok Björndalen a negyedik helyen vágott neki a versenynek, mindössze hét másodperces hátránnyal Martin Fourcade mögött, ám az első lövészete során kétszer is hibázott, s ekkor úgy tűnt, hogy ki is szállt a győzelemért folytatott küzdelemből. Ám ezt követően nem rontott, ezzel szemben riválisai közül az utolsó sorozatban Fourcade két, honfitársa, Emil Hegle Svendsen pedig három büntetőkörre is kényszerült. Fourcade végül 13.8 másodperces hátránnyal a második lett, míg a harmadik helyen az orosz Dmitrij Malisko végzett. Björndalen legutóbb 2010 decemberében végzett első helyen világkupa-versenyen, s a mostani volt pályafutása 94. vk-sikere. A hölgyeknél a hazai közönség örülhetett, miután a másodikként rajtoló, vk-címvédő Kaisa Mäkäräinen ért be elsőként a célba. A finn hölgy szokásától eltérő módon ezúttal csak egyetlen lövést hibázott el a húszból, így végül több mint fél perccel előzte meg a négy büntetőkört futó német Magdalena Neunert és a fehérorosz Darja Domracsevát, akik nagyot futottak a végén a második helyért. Kettőjük között alig több mint egy másodperc volt csak a különbség.
SÍLÖVŐ-VK, KONTIOLAHTI (FINNORSZÁG)
FÉRFI 12.5 KM-ES ÜLDÖZÉSES VERSENY
1. Ole Einar Björndalen (norvég) 33:43.8 (2)
2. Martin Fourcade (francia) +13.8 (3)
3. Dmitrij Malisko (orosz) +22.7 (2)
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Martin Fourcade (francia) 774 pont
2. Emil Hegle Svendsen (norvég) 754
3. Andreas Birnbacher (német) 607
NŐI 10 KM-ES ÜLDÖZÉSES VERSENY
1. Kaisa Mäkäräinen (finn) 32:23.0 (1)
2. Magdalena Neuner (német) +35.9 (4)
3. Darja Domracseva (fehérorosz) +37.0 (4)
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Magdalena Neuner (német) 930 pont
2. Darja Domracseva (fehérorosz) 891
3. Kaisa Mäkäräinen (finn) 793
SÍLÖVŐ-VK, KONTIOLAHTI (FINNORSZÁG)
FÉRFI 12.5 KM-ES ÜLDÖZÉSES VERSENY
1. Ole Einar Björndalen (norvég) 33:43.8 (2)
2. Martin Fourcade (francia) +13.8 (3)
3. Dmitrij Malisko (orosz) +22.7 (2)
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Martin Fourcade (francia) 774 pont
2. Emil Hegle Svendsen (norvég) 754
3. Andreas Birnbacher (német) 607
NŐI 10 KM-ES ÜLDÖZÉSES VERSENY
1. Kaisa Mäkäräinen (finn) 32:23.0 (1)
2. Magdalena Neuner (német) +35.9 (4)
3. Darja Domracseva (fehérorosz) +37.0 (4)
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Magdalena Neuner (német) 930 pont
2. Darja Domracseva (fehérorosz) 891
3. Kaisa Mäkäräinen (finn) 793

Legfrissebb hírek

A mieink közel a 2. helyhez, Koszovó történelmet írhat – selejtezős számolgató

Foci vb 2026
1 perce

Menesztette az FC Kassa Frantisek Straka vezetőedzőt – hivatalos

Minden más foci
12 perce

ATP-vb: egy győzelemnyire az év végi világelsőségtől Alcaraz

Tenisz
21 perce

820 kilométer/órás sebességgel repültek a mieink Örményországba

Magyar válogatott
23 perce

Triál: Fark Zalán hatodik a junior-világbajnokságon

Utánpótlássport
32 perce

Messi: Az emberek szeretete mindig velem lesz

Spanyol labdarúgás
57 perce

Sportlövő-vb: mindhárom magyar továbbjutott a selejtezőből, hatodik a női puskás csapat összetettben

Egyéb egyéni
1 órája

Tóth Balázs: Rossi a lecserélésem után fél órával már írt is

Magyar válogatott
1 órája
Ezek is érdekelhetik