PMFC: vége Lovrencsics száműzetésének, újra pályára léphet

Vágólapra másolva!
2011.04.05. 14:27
Címkék
Mint ismeretes, a Pécsi MFC NB II-es labdarúgócsapata a tavaszi szezont megelőzően tulajdonképpen száműzte a Lombard Pápával előszerződést kötő Lovrencsics Gergőt, akinek társaitól külön kellett öltöznie az edzések előtt, a mérkőzésekre pedig nem nevezték. A Nemzeti Sport információi szerint azonban úgy döntött a klub vezetősége, hogy a csatár ismét teljes értékű tagja lehet a keretnek.

A 22 éves Lovrencsics Gergő a télen előszerződést kötött az NB I-es Lombard Pápával, ennek értelmében a nyártól Véber György együttesét erősíti, ugyanis a támadó szerződése júniusban lejár a PMFC-nél.

A pécsi vezetők az előszerződés után Lovrencsics Gergőt száműzték, oly módon, hogy az edzéseken részt vehet ugyan, de társaitól külön, a bírók öltözőjében kell öltöznie, a bajnoki meccsekre pedig nem nevezték.

A Pécsi MFC a Gyirmót elleni vasárnapi vereséget követően azonban már nem áll feljutó helyen az NB II-ben, a pécsi vezetők pedig úgy döntöttek, megbocsátanak Lovrencsicsnek, aki a következő fordulóban már ismét pályára léphet. Tehát játszhat a BKV Előre elleni hazai meccsen– amennyiben Mészáros Ferenc vezetőedző is úgy gondolja, hogy szüksége van a támadóra.

Legfrissebb hírek

Schäfer András ismét a Bayern München ellen játszhat

Német labdarúgás
2 perce

Teqball-vb: az aranyérem a Bányik, Katz férfi páros célja Székelyudvarhelyen

Egyéb egyéni
16 perce

Női kézilabda NB I: győri nevelésű irányítót igazolt a Vác – hivatalos

Kézilabda
21 perce

Az Újpest FC jogi eljárást indít André Duartéval szemben

Labdarúgó NB I
23 perce

Magyar sportdiplomáciai sikerek szörfben

Egyéb egyéni
26 perce

Milánó 2026: az időjárás ismét közbeszól, rövid lesz a fáklyaátadó

Téli sportok
39 perce

Deutsch László: Tudjuk, mi kell az ETO FC legyőzéséhez

Labdarúgó NB I
42 perce

Nyéki Balázs: Elszoktunk a vereségtől, de ez is a sport része

Vízilabda
57 perce
Ezek is érdekelhetik