Paks: a „semmiből″ a 19. helyre jött fel az éremtáblázaton a klub

Vágólapra másolva!
2011.05.13. 20:29
Címkék
A Vasas elleni 3–0-s győzelmével biztossá vált, hogy a Paksi FC végez a második helyen a labdarúgó NB I 2010–2011-es kiírásában. A paksi együttes a 33. magyar csapat, amely érmet szerez az élvonalban, ezüstérmével rögvest a 19. helyre ugrott fel az éremtáblázaton.

Szerdai győzelmével a Videoton FC – fennállása során először – bajnok lett az NB I-ben, a fehérvári együttes a magyar labdarúgás történetében a tizennegyedik csapat (vidékiként a hetedik), amely aranyérmet ünnepelhet az élvonalban.

Pénteken a Paksi FC írt történelmet, hiszen megszerezte a klub első érmét az első osztályban. A paksi gárda a 33. olyan együttes, amelyik érmes helyen végez a magyar élvonalban, az éremtáblázaton az eddigi tizennégy bajnok, valamint az ezüstje(i) mellé bronzérme(ke)t is begyűjtő Tatabánya, MAC, Törekvés és Pécsi MSC mögött a 19. helyre jött fel – holtversenyben a hasonló „éremkollekcióval” rendelkező BVSC-vel, a Magyar Úszó Egyesülettel (MUE) és a Postás SE-vel.

A paksiak ezzel olyan nagy múltú klubokat előztek meg az éremtáblázaton, mint például a Diósgyőri VTK, a Szegedi AK, a Szombathelyi Haladás, a debreceni Bocskai FC, a Békéscsabai Előre, a Kolozsvári AC, az idei NB I-es bajnokságból búcsúzó Szolnoki MÁV, az egykor népszerű „harihárom", azaz a „33" FC, valamint a Salgótarjáni BTC – utóbbi klubnak (nem a bronzérem megszerzésének idején) játékosa, majd vezetőedzője is volt Kis Károly, a Paksi FC mostani sikerkovács mestere.

ÉREMTÁBLÁZAT
Arany Ezüst Bronz Összes
1. Ferencváros 28 34 20 82
2. MTK 23 20 15 58
3. Újpest 20 21 18 59
4. Kispest/Bp. Honvéd 13 12 5 30
5. Vasas 6 2 13 21
6. Debreceni VSC 5 1 3 9
7. Csepel/WMFC 4 ­ 2 6
8. Győri ETO FC 3 2 5 10
9. Budapesti Torna Club 2 1 3 6
10. Videoton/Fehérvár 1 2 3 6
11. Vác FC 1 2 ­ 3
12. Dunaferr 1 1 ­ 2
Nagyváradi AC 1 1 ­ 2
14. Zalaegerszegi TE 1 ­ 1 2
15. Tatabánya ­ 2 4 6
16. Magyar Atlétikai Club ­ 2 1 3
17. Törekvés SE
­ 1 3 4
18. Pécsi MSC ­ 1 1 2
19. Budapesti Vasutas SC ­ 1 ­ 1
Magyar Úszó Egyesület ­ 1 ­ 1
Paksi FC ­ 1 ­ 1
Postás SE ­ 1 ­ 1
23. Békéscsabai Előre
­ ­ 1 1
Bocskai FC (Debrecen) ­ ­ 1 1
Budapesti Atlétikai Klub ­ ­ 1 1
Diósgyőri VTK ­ ­ 1 1
33" FC ­ ­ 1 1
Kolozsvári AC ­ ­ 1 1
Nemzeti SC ­ ­ 1 1
Salgótarjáni BTC ­ ­ 1 1
Szegedi AK ­ ­ 1 1
Szolnoki MÁV ­ ­ 1 1
Szombathelyi Haladás ­ ­ 1 1

 

 

Legfrissebb hírek

Alexander Zverev komoly mentális problémákkal küzdött

Tenisz
33 perce

Hungaroring: ikonikus szakaszok, legendás pillanatok – összeállítás

Képes Sport
39 perce

Berke Balázs Európa-liga-selejtezőt vezet

Európa-liga
43 perce

Molnár Dóra hetedik lett 200 háton, Kós Hubert új országos csúccsal döntős 50 méteren

Vizes vb 2025
1 órája

Bayern: megműtütték Pavlovic szemgödrét, több hetes kihagyás vár rá

Német labdarúgás
1 órája

„Kicsordult a könnyem” – majdnem negyven év után teljesült a kazincbarcikai szurkoló álma

Labdarúgó NB I
1 órája

Kosár: magyar siker Lengyelország ellen az U18-as B-divíziós fiú Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Jövőre megcélozza a strandröplabda Európa-bajnoki részvételt Villám Lilla és Kun Stefánia

Röplabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik