NB I: Lázok már csak ötven százalékot ad a Fradiba igazolására

Vágólapra másolva!
2011.06.16. 12:37
Címkék
A Vasastól távozó Lázok János a Digi Sport Reggeli Start című műsorában elmondta, egy héttel ezelőtt még kilencvenszázalékos esélyt látott rá, hogy megállapodnak a Ferencvárossal, most azt gondolja, erre már csak ötven százalék a sansz. A csatár azonban továbbra is szeretne a zöld-fehéreknél játszani.

„Szeretnék a Ferencvárosban játszani, egy játékosnak itthon még mindig a Fradi jelenti az igazi kihívást. A Ferencváros Magyarország legnépszerűbb klubja, és úgy gondolom, most nagycsapatot építenek az Üllői úton, amelynek szeretnék én is tagja lenni” – nyilatkozta Lázok János a Digi Sport Reggeli Start című műsorában.

„A múlt héten úgy tűnt, hogy mindenben meg tudunk egyezni, de azt hiszem, az Üllői úton is szeretnének minél több játékost kipróbálni. A tárgyalások még nem zárultak le, várom a fejleményeket” – tette hozzá a támadó.

A műsorvezető kérdésére Lázok elmondta, egy héttel ezelőtt még kilencven százalék esélyt látott rá, hogy megállapodnak, most azt gondolja, erre már csak ötven százalék a sansz.

„Türelmes vagyok, mert nemcsak a Ferencváros keresett meg, hanem más csapatok is, elsősorban külföldről kaptam ajánlatokat. Vannak itthoni megkereséseim is, de egyelőre a Ferencváros ajánlata a legkomolyabb.”

Lázok János elmondta azt is, hogy télen már megkeresték őt a Fraditól, de akkor nem jött létre a megállapodás, mert a klub anyagi helyzete korántsem volt annyira biztos, mint most. A Vasas csatára beszélt arról is, hogy mindenképp elhagyja jelenlegi klubját:

„Sajnálom, hogy ezt kell mondjam, de én már két évvel ezelőtt is szerettem volna távozni a Vasasból. Bármennyire is megszereti egy játékos a klubját, azt gondolom, egy idő után a saját érdekeit kell szem előtt tartania. A Vasas sajnos nem az a csapat, amelyik a bajnoki címért vagy a nemzetközi kupaszereplésért játszik. Évek óta egyre szerényebb célokért küzdünk, két éve szinte csak a kiesés elkerüléséért” – zárta mondandóját Lázok.

Legfrissebb hírek

Vácra adta kölcsön junior európa-bajnok kapusát a Ferencváros

Kézilabda
1 perce

Európai kupamérkőzést pótolt be egy félprofi csapat 65 év késéssel

Minden más foci
5 perce

A spanyolok Barcelonába, a németek Münchenbe „adták el” Szoboszlaiék csapattársát

Angol labdarúgás
10 perce

Ír középpályás a Fradinál, portugál szélső Újpesten – körkép

Labdarúgó NB I
28 perce

Távozik Veszprémből a bajnok futsalcsapat vezetőedzője

Egyéb csapat
34 perce

Párizsba beszökött az ész

Francia labdarúgás
36 perce

Kézilabda: érettségi és Eb-felkészülés a programban

Utánpótlássport
1 órája

Babos Tímea szívesen vegyes párosozik, ha a világelső kéri

Tenisz
1 órája
Ezek is érdekelhetik