MU: a társak szerint Nani, a szurkolóknál Chicharito az év legjobbja

Vágólapra másolva!
2011.05.19. 16:10
Címkék
A csapattársak a portugál Nanit, a szurkolók pedig a mexikói Javier Hernándezt választották meg az idény legjobb játékosának a Manchester Unitednél.

Nani kilenc góllal és 18 gólpasszal segítette története 19. angol bajnoki címéhez a „vörös ördögöket”, ezzel érdemelte ki társai elismerését.

„Ez volt a legkiegyensúlyozottabb idényem az Old Traffordon – mondta szűkszavúan a 24 éves Nani, aki egy százalékkal maradt el Chicharitótól a szurkolók szavazásán. – Minden itt töltött szezonomban fejlődtem, ez az évad pedig fantasztikus volt. Több gólt és gólpasszt jegyeztem, mint tavaly, és bár elégedett vagyok, jövőre még többet akarok elérni.”

A 13 gólos Hernández a szurkolók szavazatainak 21 százalékát kapta meg.

„Életem álma teljesült, amikor aláírtam a szerződésemet, és tisztában voltam vele, hogy a tartalékcsapatban fogok játszani, és néha, egy-egy tét nélküli meccsen kapok néhány percet az első csapatban – mondta szerényen Chicharito. – Köszönöm a mesternek és a társaimnak, hogy ennél több lehetőséget kaptam.”

 

Legfrissebb hírek

A Puskás Akadémia tehetsége Wolfsburgba szerződött

Német labdarúgás
14 perce

MKSZ-podcast: „Most arattuk le az első gyümölcsöt”

Kézilabda
30 perce

Kékszalag: beérkezett az utolsó hajó, a Kaland

Egyéb egyéni
37 perce

Közleményt adott ki a Kolozsvár ellen megsérült játékosai állapotáról a Paks

Labdarúgó NB I
45 perce

Péni István országos csúcsot lőtt a Masped-kupán

Egyéb egyéni
1 órája

Vizes vb, női vízilabdatorna: Görögország–Magyarország

Vizes vb 2025
1 órája

Tiszakécskén áll össze a Barcikát az NB I-be juttató debreceni trió – NB II-es felvezetés, 1. rész

Labdarúgó NB II
1 órája

Az Aachenben remeklő magyar négyesfogathajtó nagyra törő terveket szövöget

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik