Jégkorong: Studniczky Ferenc nem folytatja, új elnöke lesz a szövetségnek

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.06.02. 12:42
Címkék
Új vezetője lesz a Magyar Jégkorongszövetségnek (MJSZ), mivel az eddigi elnök, Studniczky Ferenc nem jelölteti magát a június 11-i tisztújító közgyűlésen.

„Úgy döntöttem, hogy átadom a stafétabotot, egyben bízom abban, hogy az új elnök további impulzusokkal segíti az elmúlt évek sikertörténetének folytatását. Ezúton is megköszönöm a sportolók, a sportágért dolgozó szakemberek munkáját és a szurkolók támogatását" – fogalmazott Studniczky Ferenc, aki az elnökségnek már jelezte távozási szándékát.

„Éppen most nézem át azokat a papírokat, amelyeken ismertetem a terveimet még a megválasztásom előtt. És azt kell, hogy mondjam, szinte mindent sikerült véghez vinni. Szép hét évet zárok most le" – mondta az MTI-nek Studniczky Ferenc.

Az 56 esztendős Studniczky napra pontosan hét évig volt elnök: 2003. június 11-én választották meg. Amióta ő vezette az MJSZ-t, azóta a magyar hoki története legsikeresebb időszakát éli, például a válogatott 2008-ban – hetven év kihagyás után – ismét feljutott a világ élvonalába. Az ország több városában fedett pálya épült, felnőtt férfi és női, illetve utánpótlás-vb-knek adtak otthont, míg a nemzetközi szövetség két hete ítélte oda Budapestnek a 2011-es divízió I-es vb rendezési jogát.

 

 

Legfrissebb hírek

Az FIA elutasította a Red Bull óvását; Norris büntetést kapott – hivatalos

F1
2 órája

„Csodálatos érzés visszatérni a dobogó felső fokára” – a Mercedes tovább vinné a lendületet

F1
4 órája

Visszatérés Madridba – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
5 órája

Irány Angyalsziget! – Karádi Zoltán jegyzete

Röplabda
5 órája

Hétfői sportműsor: folytatódik a klub-vb, cselgáncs-vb Budapesten

Minden más foci
5 órája

Interjú a fehérvári polgármesterrel; Kubica győzelemre vezette a Ferrarit a Le Mans-i 24 óráson

E-újság
5 órája

A Red Bull óvást nyújtott be a győztes Russell ellen – hivatalos

F1
5 órája

U21-es Eb: botlottak az angolok, szárnyalnak a németek

Minden más foci
5 órája
Ezek is érdekelhetik