Jégkorong ob I: a Budapest Stars szerzett előnyt a bronzcsatában

Vágólapra másolva!
2010.03.20. 19:38
Címkék
A Vasas Budapest Stars hazai pályán 7–4-es győzelmet aratott a Ferencváros ellen a jégkorong ob I bronzcsatájának első mérkőzésén. Az egyik fél három győzelméig tartó párharc második összecsapását hétfőn rendezik Pesterzsébeten.

Már a mérkőzés 2. percében vezetést szerzett a Vasas Budapest Stars együttese, amikor a Berta közeli lövése után kipattanó korongot Ennaffati lőtte Budai Krisztián kapujába. Nem sokáig vezetett azonban a hazai csapat, a 4. percben a sérülésből visszatérő Jánosi Csaba volt eredményes, ezzel kiegyenlített a Ferencváros.

A Stars kevesebb, mint húsz másodperc alatt visszavette a vezetést, Berta második asszisztját érte el, Petricko volt a gólszerző. Ezután Peterdi révén emberhátrányos gólt ütve növelte előnyét a hazai csapat (3–1). A találatra Linus Schellin még válaszolt, de ezt követően elhúzott a Budapest Stars, az első harmad végén már 5–2 állt az eredményjelzőn.

A második harmad hajtós, a közönség számára élvezetes játékot hozott, mindkét csapat egy találatot ért el. A Stars gólja Holéczy Roger révén ismét emberhátrányból született.

A harmadik harmad elején még szépített a Fradi, de Gröschl visszaállította a háromgólos különbséget, vagyis a mérkőzés 7–4-es eredménnyel zárult.

OB I, A 3. HELYÉRT, 1. MÉRKŐZÉS 
VASAS BUDAPEST STARS–FTC-CORNER MONEYGRAM 7–4 (5–2, 1–1, 1–1)
Káposztásmegyer, 500 néző. V: Haszonits, Varjú, Soós D, Székely
Vasas: Rajna – KLUUSKERI (2), Kangyal (1), PETERDI 1 (1), Gergely Cs., Gröschl 1 – Sille (1), Szirányi, HOLÉCZY 1 (1), Somogyi, Sándor 1 – ENNAFFATI 1, Svasznek, BERTA (2), FODOR SZ. 1 (2), PETRICKO 1 (1) – Szajbert K., Géczi, Strenk, Wéber, Majoross. Edző: Glen Williamson
FTC: Budai – Székely-Mádai, Hucko, Hegyi II Á., McLaughlin, Feil – Flinta (1), Kauttonen, Jánosi 1, Hoffmann (2), SCHELLIN 1 (1) – Nagy R., Holló, FEKETE SZ. 1 (1), Nagy L. 1, Rajz (1) – Barabás, Ványi, Marosi, Gergely Zs., Szilágyi. Edző: Szergej Oreskin
Kiállítások: 12 perc + 10 perc fegyelmi (Berta), Ill. 16 perc
MESTERMÉRLEG
Glen Williamson: – Még nem teljesen heverték ki a játékosok az elbukott elődöntőt, de szerettek volna bizonyítani a szurkolóknak, ami kellő motivációt jelentett. Fegyelmezettek voltunk, jó volt a csapat összjátéka, ez volt a siker kulcsa.
Szergej Oreskin: – Rosszul játszottunk, nem voltunk fegyelmezettek, a taktikai utasításokat nem tartották be a játékosok, a góljainkat is csupán az ellenfél hibáinak köszönhetően szereztük.
A három győzelemig tartó párharc állása: 1–0 a Vasas javára.

 

Legfrissebb hírek

Tesztekkel indult a felkészülés a DAC-nál

Minden más foci
5 perce

Így vigasztalta Gyertyás Róza Pupp Rékát a cselgáncs-vb-n – videó

Egyéb egyéni
33 perce

Az MTK-ból szerződtetett támadót a Kecskemét – hivatalos

Labdarúgó NB II
40 perce

Petrenkó Brigitta a lengyel röplabdaélvonalba igazolt

Röplabda
1 órája

Vívás: Dósa 7., Szemes 8. a genovai Európa-bajnokságon

Egyéb egyéni
1 órája

Kecskemétről érkezett a Szpari második nyári szerzeménye – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Belső védő a Kazincbarcika második nyári érkezője – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Dragan Vukmir lett a BVSC vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik