Ír Kupa: a Sligo Rovers a kupadöntős tizenegyespárbajok szakértője

Vágólapra másolva!
2011.11.06. 19:30
Címkék
A történelem ismételte önmagát: a Sligo Rovers a tavaly őszi sikere után idén is tizenegyesekkel nyerte meg a labdarúgó Ír Kupa döntőjét, és hódította el fennállása során negyedik alkalommal a trófeát.

A címvédő Sligo Rovers az élvonalba frissen feljutott Shelbourne ellen vívta az Ír Kupa döntőjét, amit az 1–1-es eredménnyel zárult 120 perc után tizenegyesekkel (4–1) nyert meg.

A Sligo tavaly a nemrég sorozatban második bajnoki címét megszerző Shamrock Roverst győzte le a fináléban.

Mindkét diadalban nagy érdemeket szerzett Ciaran Kelly, a kapus a tavalyi finálé szétlövésében négy tizenegyest hárított, most azonban csak a kispadon kapott helyett. A 120. percben viszont becserélte őt edzője, és Kelly meg is szolgálta a bizalmat, két Shelbourne-tizenegyest is védett.

A piros-fehér gárda 1983, 1994 és 2010 után története negyedik kupasikerét könyvelhette el.

Az Ír Kupa volt az utolsó előtti nemzeti bajnoki és kupasorozat Európában, amelyben idén aranyérmet osztottak ki (a Kazah Kupa döntőjét jövő vasárnap rendezik), az áttekintő táblázatot cikkünk végén találja a tavaszi-őszi rendszerű sorozatokról.

ÍR KUPA
DÖNTŐ
Sligo Rovers–Shelbourne 1–1, tizenegyesekkel 4–1
TAVASZI-ŐSZI RENDSZERŰ BAJNOKSÁGOK EURÓPÁBAN, 2011
ORSZÁG BAJNOK KUPAGYŐZTES
Észtország Flora a döntőt tavasszal játsszák
Fehéroroszország BATE Boriszov a döntőt tavasszal játsszák
Feröer B36 Tórshavn ÍF Fuglafjördur
Finnország HJK HJK
Izland KR KR
Írország Shamrock Rovers Sligo Rovers
Kazahsztán Sahtyor Karagandi nov. 13.
Lettország Ventspils
a döntőt tavasszal játsszák
Litvánia Ekranas a döntőt tavasszal játsszák
Norvégia Molde Aalesund
Oroszország bajnokavatás tavasszal a döntőt tavasszal játsszák
Örményország Ulisses a döntőt tavasszal játsszák
Svédország Helsingborg Helsingborg
Legfrissebb hírek

Juhász Dorka Sallai Roland klubtársa lesz – hivatalos

Kosárlabda
3 perce

Pogacar megnyerte, másnap átnevezték a versenyt

Kerékpár
9 perce

Boczkó Gábor: A négy érem jó eredmény

Egyéb egyéni
15 perce

Hatalmas fordítások, parádés cserejátékosok – négy meccs után még nyílt az NBA döntője

Amerikai sportok
27 perce

Matías Almeyda személyében egy „trófeamágnes” lett a Sevilla új vezetőedzője

Spanyol labdarúgás
28 perce

Gera Dániel: Magyarországon belül már nem akarok klubot váltani

Magyar foci
35 perce

Bényei Ágoston a mellőzöttség idején is talált motivációt – személyi edzővel készül az új idényre

Labdarúgó NB I
36 perce

NB I, 2025–2026, TELJES PROGRAM, EREDMÉNYEK

Labdarúgó NB I
37 perce
Ezek is érdekelhetik