Fogadási csalás: gyanús a Diósgyőr-Nyíregyháza bajnoki - lapértesülés

Vágólapra másolva!
2011.07.01. 09:58
Címkék
Egy tavalyi hazai bajnoki, a Diósgyőr–Nyíregyháza NB I-es mérkőzés is hozzájárulhatott ahhoz, hogy kedden több labdarúgót és játékvezetőt is őrizetbe vettek az utóbbi évtized legnagyobb magyarországi fogadási csalása kapcsán, számolt be róla a Blikk a pénteki számában.

A Blikk informátora szerint a diósgyőri meccsen is kaszáltak a fogadási maffia tagjai, s végül ez (is) okozta a vesztüket.

„Az ominózus találkozót 2010. május 5-én Miskolcon játszották – közölte a névtelenséget kérő bennfentes. – Abban az ügyben három, jelenleg is aktív focista érintett. Azt egyelőre nem lehet tudni, mikor lesznek újabb előállítások, ez attól is függ, hogy a gyanúsítottak hajlandóak-e együttműködni a nyomozókkal."

Érdekesség, hogy a csütörtökön előzetes letartóztatásba helyezett Kenesei Zoltán (38), Lázár Mátyás (40) és Horváth Gábor (27), valamint a játékvezetők sorából Csák János (25), Lengyel Kolos (28), Mocsári Tamás (35) és Selmeczi Krisztián (36) a pálya környékén sem lehetett aznap – egyedül az akkor Diósgyőrben szereplő Horváth focizhatott volna, de sérült volt. Vagyis ők nem befolyásolhatták a játéktéren a találkozót, azt másnak kellett megtennie...

Miskolcon az NB I-ben játszó DVTK hazai pályán 1–0-ra kikapott a Nyíregyházától, a gólt a 40. percben a kétszeres algériai válogatott Fuad Bugerra (30) szerezte.

Legfrissebb hírek

Az FIA elutasította a Red Bull óvását; Norris büntetést kapott – hivatalos

F1
2 órája

„Csodálatos érzés visszatérni a dobogó felső fokára” – a Mercedes tovább vinné a lendületet

F1
4 órája

Visszatérés Madridba – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
5 órája

Irány Angyalsziget! – Karádi Zoltán jegyzete

Röplabda
5 órája

Hétfői sportműsor: folytatódik a klub-vb, cselgáncs-vb Budapesten

Minden más foci
5 órája

Interjú a fehérvári polgármesterrel; Kubica győzelemre vezette a Ferrarit a Le Mans-i 24 óráson

E-újság
5 órája

A Red Bull óvást nyújtott be a győztes Russell ellen – hivatalos

F1
5 órája

U21-es Eb: botlottak az angolok, szárnyalnak a németek

Minden más foci
6 órája
Ezek is érdekelhetik