BL: „Fejben is erős csapat lesz az ellenfelünk” - Paulo Sousa

Vágólapra másolva!
2011.06.20. 15:23
Címkék
Ahogy arról beszámoltunk, az osztrák Sturm Graz lesz a Videoton ellenfele a labdarúgó Bajnokok Ligája második selejtezőkörében.

„A Sturm Graz hosszú és kemény harcot vívott az első helyért a bajnokságban, és csak az utolsó fordulóban sikerült azt megnyerniük. Ebből egyrészt kiderül, hogy egy jó csapatról van szó, másrészt pedig az is nyilvánvaló, hogy egy fejben is erős csapat lesz az ellenfelünk a BL-selejtezőben” – mondta a Videoton vezetőedzője, Paulo Sousa a klub hivatalos honlapjának, a vidi.hu-nak a riválisról.

„A keret tapasztalt játékosokból áll, több válogatott labdarúgó is szerepel a soraikban, és ismert idegenlégiósaik is vannak – mint például Szabics Imre –, akik nem csak az osztrák bajnokságot ismerik, hanem más európai bajnokságokban és kupasorozatokban is szerepeltek már. Büszkék lehetünk arra, hogy ma már a Vidi is a legrangosabb kupában és ilyen csapatok között versenyezhet, hogy ezen a szinten mutathatjuk meg magunkat!”

Közben a vidi.hu tájékoztatása szerint már a párharc mérkőzéseinek időpontjai is biztosak.

Első mérkőzés: Sturm Graz–Videoton FC; 2011. július 13. (szerda) 20.30, Klagenfurt
Visszavágó: Videoton FC–Sturm Graz; 2011. július 20. (szerda) 20.30, Székesfehérvár

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: F1-es időmérő a Hungaroringen, úszó-vb Szingapúrban, NB I FTC-meccsel

Birkózás
3 órája

Megtört a jég: Kós Hubert a világ előtt; McLaren-uralom a Hungaroringen

E-újság
3 órája

Családi kör – Kovács Erika jegyzete

Vizes vb 2025
3 órája

Vízidémonok – Csinta Samu publicisztikája

Úszás
3 órája

NS-kitüntetés: Bernie Ecclestone-t és kollégáinkat is köszöntötték

F1
4 órája

Az Atalanta ragaszkodik Lookman vételárához; vb-ezüstérmes védőt igazolt a Real Sociedad – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
4 órája

2. Bundesliga: Dárdai Mártont lecserélték, a Hertha vereséggel kezdett

Német labdarúgás
4 órája

„Semmi sem működik” – Verstappen pocsék napon van túl a Hungaroringen

F1
4 órája
Ezek is érdekelhetik