Alpesi sí: az égiek is Schild győzelmét akarták Soldeuban

Vágólapra másolva!
2012.02.11. 14:25
Címkék
Az andorrai Soldeuban folytatódott a női alpesi sízők világkupa-sorozata, szombaton műlesiklófutamot rendeztek. A győzelmet Marlies Schild szerezte meg a svéd Frida Hansdotter és a hozzá hasonlóan osztrák Kathrin Zettel előtt.
Az első futamot a finn Tania Poutiainen nyerte meg 34 századdal a német Christina Geiger és négy tizedmásodperccel a svéd Frida Hansdotter előtt, de a mezőny sűrűségére jellemző volt, hogy az első kilenc egy másodpercen belülre került. Nem sikerült ugyanez az összetett világkupa második helyén álló szlovén Tina Mazénak, aki csak a tizenegyedik helyen zárta ezt a futamot, ám összetettbeli riválisai közül az éllovas amerikai Lindsey Vonn és a címvédő német Maria Höfl-Riesch kiesett. Maze a második futamban is célba ért, így biztossá vált, hogy valamit faragott a hátrányából. Ekkor a francia Nastasia Noens állt az élen, s ő bizony elég sokat lépett előre az első futamban elért 12. pozíciójából. Végül Marlies Schild vetett véget a menetelésének: a második futam legjobb idejét produkálta – majd' egy másodperces előnnyel –, s ekkor már csak négyen voltak hátra. Honfitársnője, Kathrin Zettel sem bírta a tempóját, de ő azért a második helyre be tudott jönni. Ugyanígy járt Hansdotter is, a két évvel ezelőtti junior-világbajnok Geiger viszont jó kezdés után kiesett. Poutiainennek 74 százados előnye volt Schilddel szemben, s az utolsó időmérő pontnál még maradt is ebből 23, ám ekkor hirtelen viharos erejű szél támadt – emiatt kellett a pénteki futamot törölni –, a kavargó hóban egész egyszerűen nem látta a pályát és kénytelen volt megállni, így Schild lett a győztes.
ALPESISÍ-VK, SOLDEU (ANDORRA)
NŐI MŰLESIKLÁS
1. Marlies Schild (osztrák) +1:39.44
2. Frida Hansdotter (svéd) +0.60
3. Kathrin Zettel (osztrák) +0.86
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Lindsey Vonn (amerikai) 1350
2. Tina Maze (szlovén) 844
3. Maria Höfl-Riesch (német) 796
ALPESISÍ-VK, SOLDEU (ANDORRA)
NŐI MŰLESIKLÁS
1. Marlies Schild (osztrák) +1:39.44
2. Frida Hansdotter (svéd) +0.60
3. Kathrin Zettel (osztrák) +0.86
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Lindsey Vonn (amerikai) 1350
2. Tina Maze (szlovén) 844
3. Maria Höfl-Riesch (német) 796



Legfrissebb hírek

A mieink közel a 2. helyhez, Koszovó történelmet írhat – selejtezős számolgató

Foci vb 2026
1 perce

Menesztette az FC Kassa Frantisek Straka vezetőedzőt – hivatalos

Minden más foci
12 perce

ATP-vb: egy győzelemnyire az év végi világelsőségtől Alcaraz

Tenisz
21 perce

820 kilométer/órás sebességgel repültek a mieink Örményországba

Magyar válogatott
22 perce

Triál: Fark Zalán hatodik a junior-világbajnokságon

Utánpótlássport
32 perce

Messi: Az emberek szeretete mindig velem lesz

Spanyol labdarúgás
57 perce

Sportlövő-vb: mindhárom magyar továbbjutott a selejtezőből, hatodik a női puskás csapat összetettben

Egyéb egyéni
1 órája

Tóth Balázs: Rossi a lecserélésem után fél órával már írt is

Magyar válogatott
1 órája
Ezek is érdekelhetik