A földkerekség legjobb csapata (?)

45072 4507245072 45072
2010.12.19. 16:12
Címkék
Ezek lennénk mi. Elvileg. Mert a kongói Mazembe elleni 3-0 azt jelenti, hogy megnyertük a klubvilágbajnokságot. Örülnünk kellene. Én azonban nem...

Ezek lennénk mi. Elvileg. Mert a kongói Mazembe elleni 3-0 azt jelenti, hogy megnyertük a klubvilágbajnokságot. Örülnünk kellene. Én azonban nem bírok tiszta szívből örülni, valami vagy inkább valaki beárnyékolja a sikert. Igen, az edzőnkről van szó. Akivel talán még Moratti sem tudja, mit kezdjen.

Néhány mondat a meccsről, ha valaki lemaradt volna erről az amúgy nem túl színvonalas találkozóról. A legjobb hír az volt, hogy Maicon rendbe jött és rögtön a kezdőben is kapott helyet. A mérkőzés maga úgy indult, mint az elődöntő. Az Inter rögtön az elején eldöntötte a trófea sorsát, igaz most a 13. percig várni kellett az első találatra, amit Pandev szerzett Eto'o remek indítása után. Aztán 4 perccel később a kameruni is betalált. Eddig volt izgalmas a meccs. A Mazembe próbálkozott becsülettel, de az látszott, hogy nincs egy súlycsoportban a milánói csapattal. Az Inter akkor került helyzetbe, amikor csak akart, igaz nem erőltették meg magukat túl sokszor. Milito megint idei nem túl fényes formáját hozta, 3 ziccert hibázott. Sajnos nem sikerült átmenteni az elődöntőbeli teljesítményét. Ellenben Eto'o nagyon fickándozott, ő hozta azt, amivel egész ősszel tolta a szekeret. Hogy ezúttal is egy hármas díszelegjen a csapat neve mellett arról a Milito helyett csereként pályára lépő Biabiany gondoskodott, ő argentin kollégájától eltérően nem hibázott szemben a kapussal.

Eto'o megkapta az aranylabdát, Zanetti pedig a fair play díjat. Egyébként a két meccs alapján nálam egyértelműen Capitano az MVP, nagyon látszott rajta, hogy mindent megtesz a trófeáért. Az elődöntőbeli gólja mellett a döntőben is hozta a tőle megszokott szinte hibátlan teljesítményt. Bravo!

És akkor nem mehetünk el az edzőkérdés mellett. Benítez ha nem nyeri meg a klubvébét repül. Ezt az ultimátumot kapta Morattitól a torna előtt. Megnyertük a klubvébét. Azt azonban nem felejthetjük el, hogy az ellenfelek, nem lebecsülve őket, jó ha a Bari szintjét megütötték. Talán az igazi erőfelmérő a brazil Inter ellen lehetett volna, de hát ne kisebbítsük a kongóiak érdemeit.

Most a torna után Rafa intézett pár szót Morattihoz. Vagy teljhatalmat kap és igazolhat 3-4 játékost, vagy inkább rúgják ki. Igazából az lenne a legjobb, ha mindkettő vágya teljesülne.

Az előttünk álló téli szünetben muszáj lesz aktivizálni magunkat az átigazolási piacon, egy-két jó igazlással (Cassano ?) maradhat esélyünk mind a honi pontvadászatban, mind a BL-ben.

Legfrissebb hírek

Miért bántanak minket? Késely Ajnát lehangolták az Eb-ezüstéremre kapott internetes reakciók

Úszás
8 perce

Ligák Kupája: hiába rúgott gólt Keylor Navas, a párbajt Gazdag Dániel csapata nyerte meg

Minden más foci
28 perce

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
1 órája

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
8 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Elkel a szuperkupa, kezdődik az európai labdarúgóidény

E-újság
8 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
8 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
8 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
8 órája