Serie A Giornata 14: Inter - Parma

2375853 23758532375853 2375853
Vágólapra másolva!
2010.11.28. 01:11
Címkék
Szinte még véget sem vetettünk az ötmeccses nyeretlen szériánknak, és máris alapos okunk van az aggodalomra, nehogy holnap belekezdjünk egy újba....

Szinte még véget sem vetettünk az ötmeccses nyeretlen szériánknak, és máris alapos okunk van az aggodalomra, nehogy holnap belekezdjünk egy újba. A BL továbbjutás ugyan megvan, igaz, több mint valószínű, hogy csak a csoport második helyén, így a 16 közötti kiesés borítékolható. A győzelemmel viszont Benítez egyelőre megúszta a kaszát, és kicsit fellélegezve fordíthatjaa pármai 4-3-1-2 felétanácstalan bocitekintetét. A Parma ugyan szintén egy vaskos nyeretlenségi sorozatban érkezik a Meazzába, de Eto'o elképesztően ostoba módon kiharcolt hárommeccses eltiltása miatt félő, hogy a Nerazzurri egyébként is szánalomra méltó támadójátéka további mélységekbe hanyatlik, ez pedig könnyen elég lehet egy ikszre a vendégcsapatnak.Egyhuzamban kilenc olyan bajnokin vagyunk túl, ahol legfeljebb egy gólt sikerült szereznünk, és nem lepődnék meg, ha még ezt is tudnánk fokozni,hiszen az ezen a kilenc meccsen szerzett hét gólunkból ötöt éppen a most eltiltott kameruni szerzett. Sneijder és Pandev játékának ugrásszerű javulására lenne szükség ahhoz, hogy kihasználjuk a Milan és a Juve szombati botlását, és kicsit elviselhetőbbé tegyük a tabella állását. Hogy valami reménykeltőt is mondjak: a Parma 9 rúgott góllal holtversenyben a liga egyik leggólképtelenebb csapata, míg az Inter ugyanennyi kapott góllal 13 forduló után a legjobb védelmet mondhatja magáénak. A december közepén rajtoló klubvilágbajnokság miatt a 2010-es év utolsó hazai mérkőzését harangozzuk most be.Szinte még véget sem vetettünk az ötmeccses nyeretlen szériánknak, és máris alapos okunk van az aggodalomra, nehogy holnap belekezdjünk egy újba. A BL továbbjutás ugyan megvan, igaz, több mint valószínű, hogy csak a csoport második helyén, így a 16 közötti kiesés borítékolható. A győzelemmel viszont Benítez egyelőre megúszta a kaszát, és kicsit fellélegezve fordíthatjaa pármai 4-3-1-2 felétanácstalan bocitekintetét. A Parma ugyan szintén egy vaskos nyeretlenségi sorozatban érkezik a Meazzába, de Eto'o elképesztően ostoba módon kiharcolt hárommeccses eltiltása miatt félő, hogy a Nerazzurri egyébként is szánalomra méltó támadójátéka további mélységekbe hanyatlik, ez pedig könnyen elég lehet egy ikszre a vendégcsapatnak.Egyhuzamban kilenc olyan bajnokin vagyunk túl, ahol legfeljebb egy gólt sikerült szereznünk, és nem lepődnék meg, ha még ezt is tudnánk fokozni,hiszen az ezen a kilenc meccsen szerzett hét gólunkból ötöt éppen a most eltiltott kameruni szerzett. Sneijder és Pandev játékának ugrásszerű javulására lenne szükség ahhoz, hogy kihasználjuk a Milan és a Juve szombati botlását, és kicsit elviselhetőbbé tegyük a tabella állását. Hogy valami reménykeltőt is mondjak: a Parma 9 rúgott góllal holtversenyben a liga egyik leggólképtelenebb csapata, míg az Inter ugyanennyi kapott góllal 13 forduló után a legjobb védelmet mondhatja magáénak. A december közepén rajtoló klubvilágbajnokság miatt a 2010-es év utolsó hazai mérkőzését harangozzuk most be.

A meccs előtti felkészülés közepette elkezdtek szivárogni az első olyan igazolási hírek is, amire már talán érdemes felkapni a fejünket. A Genoával az utóbbi időben fennálló barátságos kapcsolatot meglovagolva három grifone védőre is rámozdult a jó szemű Marco Branca. A kézenfekvő megoldás Andrea Ranocchia lenne, akinek a fele ugye már úgyis a miénk, de ő jelenleg a Genoa kezdőcsapatának egyik legbiztosabb pontja, ezért Ballardini edző nem szeretné őt elengedni az eredetileg kialkudott nyári átigazolási időszak előtt. Ha nem tudjuk őt jobb belátásra bízni, akkor a szebb napokat látott Emiliano Moretti júniusig történő kölcsönvétele lehet a megoldási kísérlet Samuel pótlására. Ő Valenciánál már játszott Benítez keze alatt, és az fcinter1908.it információi szerint aspanyol azonnal áldását adta a kölcsönvételére. Moretti eddigi karrierjéről nehéz lenne rockoperát írni, de Materazzi révén nálunk most olyan alacsonyan van a léc, hogy Moretti a maga középszerűségével bőven megugorja azt. A harmadik genoai kiszemeltünk Criscito, aki elsősorban a balhátvéd problémáinkra jelenthetne akár hosszútávon is megoldást, de az őév közbenileigazolása Ranocchiáéhoz hasonlóan túl nagy érvágást jelentene a Grifoninak ahhoz, hogy lelki szemeink előtt márlássuk a hasán a Pirelli feliratot. A fentieknél sokkal izgalmasabbak a Sampdoriánál (is) kitaszítottá vált Cassano leigazolásáról szóló hírek. Régóta tudjuk, hogy Moratti szeretné kék-feketében látni a kurafit, és valószínűleg soha nem lesz nagyobb ziccere a megszerzésére mint most. Nekem személy szerint nagy kedvencem Cassano, de tartok tőle, hogy az ő kezeléséhez egy olyan edzőre lenne szükség, aki karizmatikusabb egy zsák krumplinál. Mindenesetre kíváncsian várom a fejleményeket.

Visszakanyarodva a holnapi meccshez, a Parma legutóbbi látogatása izzadságszagú hazai sikert hozott, és ennél többet holnapra sem remélhetünk. A végeredmény 2-0 lett, de elég sokáig tartott amíg végül Eto'o egy gyönyörű lövéssel feltörte a pármai reteszt (Scarpini mester hangján is hallani a megkönnyebbülést a lenti videóban 3:50-nél). A második gólt Milito szerezte a meccs utolsó perceiben. Mindkét gólpasszt Balotelli jegyezte. Élesebb szemű olvasóink figyelmét nyilván nem kell felhívni arra, hogy az említett három játékosból különböző okokból egy sem lesz ott holnap a pályán.

A pármai visszavágó egyébként még nehezebbnek bizonyult, SuperMario második félidőbeli gólja csak egy pontot ért, és ezzel a meccsel kezdődött a csapat február-márciusi vesszőfutása, aminek köszönhetően majdnem sikerült elbukni a Scudettót.

Ők

Hiányzó alapembereik(Galloppa, Marques, Morrone, Paloschi)ellenére sem nevezhető gyengének a Parma kerete. A támadósorukat elnézve például kifejezetten meglepőnek mondható a szerény 0,69-es meccsenkénti gólátlaguk. A támadó triót valószínűleg Candreva, Bojinov és Crespo fogja alkotni, és Atom Anti is ugrásra kész lesz a kispadon. A középpályán várhatóan Valiani, Dzemaili és Gobbi feladata lesz a rombolás - ez már egy lényegesen szerényebb névsor. A védelemről annyi tudható, hogy Zaccardo és Antonelli is alkalmas rá, hogy a széleken támogassák a támadásokat, és a középső védők sem lehetnek túl rosszak, ha nem fér be melletük az Inter-nevelésű U21-es válogatott Dellafiore.

Mi

Inter meccsek legizgalmasabb része már hónapok óta a kezdő tizenegy kitalálása, mivel Benítez - Mourinhóval ellentétben - rendszerint semmilyen infót nem ad ki a meccseket megelőző sajtótájékoztatókon a várható kezdőcsapatról. Ennek az oka valószínűleg az, hogy a meccs előtt egy nappal még egyáltalán nem áll össze a fejében, hogy mit is kellene játszatnia a csapattal. A Twente ellen feltehetően már az Eto'o nélküli hetekre készültünk, amikor Pandev játszott centerben, csak az a kérdés, hogy ki tölti be a kameruni helyét a bal szélen. Elképzelhető, hogy Santon fogja feltolni szélsőbe Rafa, ami a jelen helyzetben nem is tűnik olyan nagy hülyeségnek, csak ez sajnos azt jelenti, hogy Materazzi megint kezdeni fog, Cordoba pedig a védelem szélén szerepel majd. A másik lehetőség a sérülések miatt a Primaverából felrántott 20 éves román Alibec játéka, aki már a Chievo ellen is kapott néhány percet. Állíólag újra rendelkezésre áll Motta, de egy félóránál aligha fog többet játszani, és örülhetünk, ha az alatt sem sérül meg újra.A kispadunkon megint helyet foglalhat néhány pubertás fiú.Közben az is kiderült, hogy Cesar visszatérésére idén már aligha számíthatunk, mivel a rehabilitációs edzések során egy újabb sérülést szenvedett, amin kínunkban már csak mosolyogni tudunk. Castelazzival egyébként elégedettek lehettünk a Twente ellen. A kihirdetett keret:

Goalkeepers: 12 Luca Castellazzi, 21 Paolo Orlandoni, 92 Alberto Gallinetta;

Defenders: 2 Ivan Cordoba, 4 Javier Zanetti, 6 Lucio, 23 Marco Materazzi, 24 Nelson Rivas, 34 Cristiano Biraghi, 36 Simone Benedetti, 39 Davide Santon, 57 Felice Natalino;

Midfielders: 5 Dejan Stankovic, 8 Thiago Motta, 10 Wesley Sneijder, 19 Esteban Cambiasso, 40 Obiora Nwankwo;

Strikers: 27 Goran Pandev, 31 Denis Alibec, 88 Ludovic Biabiany.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik