Németország: egy másodosztályú klub a manipulációk miatt esett ki

Vágólapra másolva!
2009.12.01. 10:47
Címkék
A 2005-ös Hoyzer-botrány óta több mint 60 labdarúgó-mérkőzést manipuláltak Németországban – ezt egy névtelenül nyilatkozó bandatag mondta el a német közszolgálati televízióban.
Képünk illusztráció (Fotó: Imago)
Képünk illusztráció (Fotó: Imago)

A szerb származású hamburgi férfi saját elmondása szerint évekig segítette az egy héttel ezelőtt letartóztatott Ante Sapinát (a Hoyzer-botrány egyik kulcsfiguráját), és ő maga is vesztegetett meg játékosokat.

„Öt másodosztályú mérkőzés volt ezek között, és egészen az ötödosztályig voltak manipulált meccsek. Nyolcvan százalékban sikeresek voltunk, úgy alakultak az eredmények, ahogy mi akartuk – nyilatkozta a bennfentes, aki azt is elárulta, volt olyan klub, amely a bundázás miatt esett ki. – Kétezer-hétben egy másodosztályú klub amiatt esett ki, mert két egymást követő meccsét manipuláltuk kevéssel a szezon hajrája előtt. Ez hat pont mínusz volt a csapatnak, és a végén ki is esett az együttes."

Azt nem nevezte meg az informátor, melyik csapatról van szó, de azt elmondta, hogy a fogadási maffia sokat tanult a Hoyzer-botrányból. „Sokat tanultunk az ügyből. Azóta sohasem környékezünk meg játékosokat közvetlenül, hanem először vizsgálódunk: kinek van tartozása, ki szereti a szerencsejátékokat, ki szereti az alkoholt? Finomabbak lettek a módszereink."

Legfrissebb hírek

Az FIA elutasította a Red Bull óvását; Norris büntetést kapott – hivatalos

F1
1 órája

„Csodálatos érzés visszatérni a dobogó felső fokára” – a Mercedes tovább vinné a lendületet

F1
4 órája

Visszatérés Madridba – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
4 órája

Irány Angyalsziget! – Karádi Zoltán jegyzete

Röplabda
4 órája

Hétfői sportműsor: folytatódik a klub-vb, cselgáncs-vb Budapesten

Minden más foci
5 órája

Interjú a fehérvári polgármesterrel; Kubica győzelemre vezette a Ferrarit a Le Mans-i 24 óráson

E-újság
5 órája

A Red Bull óvást nyújtott be a győztes Russell ellen – hivatalos

F1
5 órája

U21-es Eb: botlottak az angolok, szárnyalnak a németek

Minden más foci
5 órája
Ezek is érdekelhetik