Játékossors: Aílton a német hatodosztályban folytatja

2012.06.16. 13:11
Címkék
A korábban Bundesliga-gólkirályi címet szerző Aílton a német hatodosztályú Hassia Bingen együttesében folytatja pályafutását.

A 39 éves Ailton 2004-ben bajnok lett és gólkirályi címet szerzett a Werder Bremennel, és első külföldiként az év játékosának is megválasztották.

A brazil támadó a Werder mellett a Schalke, a Hamburg és a Duisburg csapatában is szerepelt. Az elmúlt években megfordult több alacsonyabb osztályú német együttesnél, így az Uerdingenben, az Oberneulandban és az VfB Peinében is, de játszott Kínában és a hazájában is – vérbeli megélhetési focistává vált veteránkorára.

Világvándor-életmódjára jellemző: ifjúsági és amatőr korában négy együttesben rúgta a labdát, 1993 óta tartó profi pályafutása során pedig már 21 klubban – az 1925-ben alakult Rajna-menti Hassia Bingen lesz a 22. egyesülete! (A bingeniek egyszer, 1952–1953-ban szerepeltek a legfelsőbb osztályban, és három ponttal sereghajtóként végeztek az Oberliga Délnyugati csoportjában...)

A Brémában hat esztendőt töltő Aílton egy helyen sem tudott gyökeret verni, amióta (2004) elhagyta a Werdert, 14 (!) csapatnál fordult meg az azóta eltelt nyolc esztendőben, háromszor kölcsönbe került, és a Schalke kivételével egy helyen sem játszott többet 14 bajnokinál. A brazil Campinensében és a német Peinében például egy-egy, a Metalurh Doneckben kettő, a Rio Brancóban pedig négy bajnoki mérkőzésen lépett pályára, kevés sikerrel.

Viszont anno 219 meccsen 106 gólt szerzett a Bundesligában.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: NB I; Brighton–Liverpool; DVSC–Odense és Óvár–Esztergom kézimeccsek

Minden más foci
7 órája

Férfi kosárlabda Euroliga: két vereség után újra nyert az éllovas Fenerbahce

Kosárlabda
7 órája

Tóth Alex: Érzem, hogy egyre jobb leszek; Takács-Kiss Virág: Öröm volt nézni, ahogyan együtt játszottunk

E-újság
7 órája

Rangadón aratott győzelemmel javított a Veszprém a futsal NB I rájátszásában

Labdarúgó NB I
7 órája

Huszonhatezer stoplis – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája

Csodák nélkül, de magyarokkal – Deák Zsigmond publicisztikája

Bajnokok Ligája
7 órája

A Villarreal fellépett a dobogóra

Spanyol labdarúgás
8 órája

Kétszer egyenlített a Bournemouth, az MU nem tudta megszakítani a „cseresznyések” veretlenségi sorozatát

Angol labdarúgás
8 órája
Ezek is érdekelhetik