Hoffenheim: Demba Ba megbukott az orvosi vizsgálaton a Stoke-nál

Vágólapra másolva!
2011.01.16. 20:48
Címkék
Váratlan csalódás érte a hétvégén a TSG Hoffenheim vezetőségét: az angol Premier League-ben szereplő Stoke City visszalépett Demba Ba megvásárlásától, miután a szenegáli csatár megbukott az Angliában elvégzett orvosi vizsgálaton.

A német és az angol klub korábban már minden részletben – így a vételárban is – megegyezett egymással, illetve a játékossal. Ezek után a teszt eredménye hideg zuhanyként érte a Hoffenheim illetékeseit. Ba eladásából ugyanis kétszámjegyű milliós bevételre számítottak, elsősorban is az egyesület mecénása, Dietmar Hopp a jelek szerint anyagi gondokkal küzd; a német sajtó úgy tudja, ez állhat annak a húzásának a hátterében is, amellyel Ralf Rangnick edző megkérdezése és tudta nélkül még decemberben „túladott" a középpályás Luiz Gustavón. Hírek szerint a Bayern München 15 millió eurót fizetett a brazil játékosért. Erre a háta mögött kötött üzletre hivatkozva Rangnick január 2-án távozott a klubtól.

Az (előző) edző és a menedzser viszálya a jelek szerint nem tett jót a Hoffenheimnek, amely az egy évvel ezelőtt mutatott játékhoz képest csak vergődik. A kékmezes gárda szereplését szombaton sem kísérte szerencse: 2–1-es vereségével mindhárom pontot Brémában hagyta (1–2), s ezzel sorrendben az ötödik bajnoki mérkőzésén nem tudott nyerni. Az utolsó győzelmet tavaly november 20-án Frankfurtban aratta a csapat (4–0 az Eintracht ellen), azóta folyamatosan csúszik egyre lejjebb a tabellán.

A szerény kilencedik helyezés józan értékelésre késztette a január elején kinevezett új edzőt is. Marco Pezzaiuoli az ARD televíziónak nyilatkozva arról beszélt, hogy a cél a bentmaradás kiharcolása lesz.

Legfrissebb hírek

Kiváló magyar szereplés a vizes vb szombati úszó előfutamain

Vizes vb 2025
6 perce

Szombati sportműsor: F1-es időmérő a Hungaroringen, úszó-vb Szingapúrban, NB I FTC-meccsel

Birkózás
7 órája

Megtört a jég: Kós Hubert a világ előtt; McLaren-uralom a Hungaroringen

E-újság
7 órája

Családi kör – Kovács Erika jegyzete

Vizes vb 2025
7 órája

Vízidémonok – Csinta Samu publicisztikája

Úszás
7 órája

NS-kitüntetés: Bernie Ecclestone-t és kollégáinkat is köszöntötték

F1
8 órája

Az Atalanta ragaszkodik Lookman vételárához; vb-ezüstérmes védőt igazolt a Real Sociedad – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
8 órája

2. Bundesliga: Dárdai Mártont lecserélték, a Hertha vereséggel kezdett

Német labdarúgás
8 órája
Ezek is érdekelhetik