Van Gaal kapitányként keresne új kihívásokat

Vágólapra másolva!
2010.03.18. 18:33
null
A holland szakember válogatottbeli sikerekről álmodik, de azért bizonytalanba nem vágna bele (Fotó: Action Images)
Címkék
A Bayern München labdarúgócsapatának vezetőedzője, Louis van Gaal kifejtette: klubedzőként már szinte mindent elért, de szeretne szövetségi kapitányként is nagyot alkotni, világbajnokságot vagy Európa-bajnokságot nyerni. Erre azonban csak a legerősebb válogatottakkal lát esélyt, vagyis Németországgal, Angliával, Argentínával és Spanyolországgal.

„Ha Németország velem világbajnokságot nyerne, minden szurkoló boldog lenne, és nem a német-holland ellentéttel foglalkoznának. Klubszinten már szinte mindent megnyertem vezetőedzőként, de szeretnék még egyszer világbajnokságon vagy Európa-bajnokságon részt venni. Ott pedig győzni. Sikeres azonban csak a legjobb válogatottakkal lehetek, többek között ilyen Németország is, ahol nagy hagyománya van a futballnak. De említhetném Angliát, Argentínát és Spanyolországot is, amelyek ugyancsak tradicionális országok" – nyilatkozta Van Gaal.

Louis van Gaal 1991-ben az Ajax csapatánál kezdte edzői pályafutását. A holland együttessel háromszor egymás után végzett első helyen a bajnokságban, 1992-ben UEFA-kupát, 1995-ben Bajnokok Ligáját nyert az amszterdamiakkal.

1997-től a Barcelona vezetőedzője lett, és az együttessel két bajnoki címet, valamint egy–egy spanyol Király-kupát és európai Szuperkupát szerzett, de az igazán átütő siker elmaradt. Munkásságát mindvégig sok nézeteltérés és vita jellemezte, amellyel erősen megosztotta a katalánokat. Ezt követően holland szövetségi kapitányként tevékenykedett, de nem sikerült kijutnia az „oranjével" a 2002-es világbajnokságra.

A sikertelennek bizonyuló időszakot követően visszatért a Barcelona kispadjára, az őt szerződtető Joan Gaspart klubelnök bele is bukott választásába. A Gaspart, Van Gaal duó távozásával megkezdődött az azóta is tartó, kiugróan sikeres Laporta-éra.

A tréner 2005 és 2009 között Hollandiában az AZ Alkmarnál vállalt munkát, méghozzá visszhangos sikerrel: a középcsapatból bajnokaspiráns, mi több, bajnokcsapatot faragott. A bajnoki aranyérem visszautat jelentett az elitkategóriába is. A szakember 2009–2010-es idényben a Bayern München szakvezetője lett. Minden valószínűség szerint éppen ezért gondolja úgy, hogy német szövetségi kapitányként megállná a helyét.

Legfrissebb hírek

A Midtjylland és a Malmö is nagy előnyt szerzett az El-selejtező playoffkörében

Európa-liga
14 perce

„Korábban is lenyűgöztek a magyarok olimpiai tervei és kreatív ötletei” – Thomas Bach a Nemzeti Sportnak

Egyéb egyéni
26 perce

Egy lépéssel közelebb a főtábla! Az ETO hazai pályán győzte le a Rapidot

Európa-konferencialiga
28 perce

Rubik-kocka, fűszeres gulyás: megérkezett a mezőny a balatonfőkajári MotoGP-hétvégére

Egyéb autó-motor
34 perce

Fallabda Eb: Farkas Balázs nagy csatában maradt le az elődöntőről

Egyéb egyéni
42 perce

Kerékpársport: Feldhoffer még önmagát is meglepte a szintlépéssel

Utánpótlássport
1 órája

Férfi kosárlabda vb-selejtező: A finnek ellen itthon kezd Magyarország

Kosárlabda
1 órája

Magyar rangadó a US Open főtáblájáért

Tenisz
2 órája
Ezek is érdekelhetik