A Dortmund tizenkilenc év után jutott a döntőbe – a Jenát legyőzve

Vágólapra másolva!
2008.03.18. 22:53
A Borussia Dortmund jutott a labdarúgó Német Kupa döntőjébe, miután hazai pályán 3–0-ra verte a Carl Zeiss Jena csapatát. A hazaiak Tinga 13. percben szerzett találatával szerzett vezetést, amit Diego Klimowicz duplázott meg a 71. percben. A végeredményt Mladen Petric állította be három minutummal a rendes játékidő lejárta előtt. A vendégeknél Torghelle Sándor eltiltása miatt nem léphetett pályára.
Az első gól pillanata
Fotó: Reuters
Az első gól pillanata
Az első gól pillanata
Fotó: Reuters
Az első gól pillanata

Győzött a nagyobb játéktudás: a Borussia Dortmund jutott a Német Kupa döntőjébe. A BVB a jól küzdő Jena ellen nyert 3-0-ra.

A találkozón a magyar Torghelle Sándor nem lépett pályára. Nem is tehette, hisz a Nürnberg ellen kiállították, így most az eltiltását töltött.

A 13. percben kapitulált először a vendégcsapat kapusa. Vaszilij Homutovszkij ugyan még hatalmas bravúrral hárította Mladen Petric fejesét, ám a kipattanóra érkezett Tinga, akinek nem okozott gondot közelről a kapuba vágnia a labdát.

Az első félidő hátralévő részében meglepően jól, és szervezetten futballozó Jenán nem látszott, hogy mindössze a másodosztály utolsó előtti helyén szerénykedik. Sőt, kis szerencsével az egyenlítést is megszerezte a 44. percben.

Jan Simak távoli lövése a vizes füvön megcsúszott komoly gondokat okozva ezzel Marc Zieglernek. A hazai kapus azonban hárított.

A szünet után azonban igen hamar elszállt a reménye a vendégeknek, amikor az addig igen aktív Simak piros lapot kapott.

A megfogyatkozott Jena sorsát végül Klimowicz pecsételte meg a 71. percben, majd nem sokkal a mérkőzés vége előtt Petric is betalált. A vége 3-0 lett a Dortmundnak.

A BVB ellenfele a döntőben a Bayern Munchen-Wolfsburg összecsapás győztese lesz.

NÉMET KUPA

ELŐDÖNTŐ
Borussia Dortmund – Carl Zeiss Jena 3–0 (Tinga 13., Klimowicz 71., Petric 87.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik