Bundesliga II: legyőzte a csontrákot és visszatér a pályára az augsburgi labdarúgó

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2006.12.22. 16:58
Címkék
Karsten Hutwelker, a német másodosztályban szereplő FC Augsburg labdarúgója legyőzte a csontrákot és visszatér a pályára.

A 35 éves futballistának tavaly nyáron begyulladt a foga, a röntgenvizsgálat során megállapították, hogy a bal állkapcsában csontrák okozta a fájdalmat, amely már előrehaladott állapotban volt.

"Az orvosok 30 százalék esélyt adtak a túlélésre, és biztosak voltak benne, hogy soha többet nem fogok futballozni" - mondta Hutwelker, aki 71 mérkőzést játszott az élvonalban is az FC Köln, a Düsseldorf, a Wattenscheid és a Bochum együttesében. "Én azonban az első perctől kezdve meg voltam győződve róla, hogy nem halok meg és abban is, hogy visszatérek a pályára."

A futballista betegsége alatt sem kerülte a nyilvánosságot, műtétei után, az altatásból felébredve is nyilatkozott a televízióknak.

"Rengeteg erőt adott az emberek érdeklődése, meg akartam mutatni, hogy nincs legyőzhetetlen akadály. A rengeteg pozitív visszajelzés is plusz erőt adott. A gyerekeimnek és a feleségemnek is megígértem, hogy nem halok meg és mivel szavatartó ember vagyok, be is tartottam az ígéretem."

Hutwelker a betegség alatt 20 kilót fogyott, ötször műtötték, a bal alsó ajkából az összes fogát kihúzták, ezek pótlása csak két-három hónap múlva lehetséges, addig kizárólag pépes ételeket ehet.

Ennek ellenére a futballista a januári felkészülést már együtt kezdi csapatával.

"Két hete végleg kiengedtek a kórházból, azóta minden nap lemegyek az erősítőterembe, hogy minél előbb visszanyerjem a kondimat. Hat kilót már visszaszedtem, a többivel sem lesz gond. Már nagyon várom a bajnokság folytatását."
Legfrissebb hírek

Sportlövészet: Péni István aranyérmes a férfi puska összetett számában

Egyéb egyéni
1 perce

A bosnyák bajnoknál folytatja a legutóbb Nyíregyházán játszó védő

Labdarúgó NB I
5 perce

A Kisvárda támadó középpályása az NB II-be igazolt

Labdarúgó NB II
17 perce

Vívás: a bronzért vív férfi tőrcsapatunk a vb-n

Egyéb egyéni
19 perce

Hátsó füves futballmentő túra: Pisont István üzent a rozsályiaknak

Hátsó füves
21 perce

A Liverpool „Örökké 20” emblémával játszik Diogo Jota emlékére a következő idényben

Angol labdarúgás
33 perce

Videó: fantasztikus Szoboszlai-csavarás a Milan kapujában!

Légiósok
41 perce

A Ferencváros új szerzeménye: „Amikor Robbie Keane téged akar, nem habozol”

Labdarúgó NB I
52 perce
Ezek is érdekelhetik