A táborlakók nekivágtak a harmadik hétnek is

Vágólapra másolva!
2010.06.29. 00:28
null
A nyújtás Felcsúton is az edzés elengedhetetlen része (Fotó: Burszán Sándor)
A Nike által támogatott Most Wanted tehetségkutató bentlakásos edzőtáborában kezdetét vette a harmadik hét. Hétfőn délelőtt mindenki egészségesen érkezett a szokott budapesti találkozóhelyre, majd vette fel délután a munkát a felcsúti Puskás Ferenc Akadémián. A keretnek még tizennyolc mezőnyjátékos és négy kapus a tagja, közülük már csak ketten-ketten esnek ki a csütörtöki, utolsó keretszűkítésen. A többiek viszont ott lehetnek a pályán a július 20-ra eltolt Ferencváros elleni felkészülési mérkőzésen.

A hétfői munkanap hovatovább a megszokott mederben telt: szakember segítségével a koordinációs feladatokat végeztek el a játékosok, labda nélkül, majd labdával. Ezt követően a labdatartást gyakorolták, míg a tréninget egymás elleni mérkőzés zárta, amelyen már csak kilenc a kilenc ellen játszhattak, legalábbis ami a mezőnyjátékosok létszámát illeti.

SZAVAZÁS

Milyen eredmény születik a júliusi gálamérkőzésen az Üllői úton?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

„Kicsit más hangulatban kezdődött a harmadik hét, mint a korábbi kettő – mondta Kovács Olivér, a Nagyatád húsz éves támadója. – Olyan srácok szálltak ki többségében a két mögöttünk hagyott kiválasztón, akik nem igazán tudtak beilleszkedni a társaságba. Lehet, hogy azért, mert fiatalabbak voltak nálunk, de az is lehet, hogy tényleg ilyen a stílusuk. Nem tudom, de talán ez is közrejátszott abban valamelyest, hogy miért pont őket szűkítették ki a keretből az edzők. Valamiért ők nem igazán tudtak beilleszkedni a közösségbe, és egy csapatjátéknál vélhetően ezeket a személyiségi jegyeket is figyelembe vették az edzőink. A keménymagból viszont még nem esett ki senki, annak létszáma adott a továbbiakban is."

„A hétfői tréning szerintem edzői szempontból sokkal kezelhetőbb volt, mint a korábbi két hetünk kezdése, hiszen már csak tizennyolc emberrel kell dolgozniuk. Nem harminccal, vagy huszonnéggyel. De az is könnyebbséget jelenthet számukra, hogy bizonyos gyakorlatok ugye ismétlődnek. Ami az első héten még újdonság volt és több mondatban kellett elmagyarázniuk nekünk a feladat lényegét és azt, hogy mit csináljunk, arra most elég egy félmondat is. De nemcsak a feladatokkal és egymással, hanem az edzőkkel is egyre inkább összhangba kerültünk a táborban eltöltött két hét során."

A MOST WANTED-CSAPAT 22 FŐS, BŐ KERETE 
KAPUSOK
Balogh Tamás   Fényeslitke   1989.08.16. 74/189   Tuzsér SE
Hoffer Csaba   Budapest   1991.02.08. 82/188   Budaörsi SC
Bognár Dániel   Fertőd   1990.12.23. 75/183   Petőházi SE
Papp Marcell Szeged 1993.02.24. 83/191 Tisza Volán Szeged
VÉDŐK
Rubint Ádám   Tápiószele   1992.01.11. 72/180   TLSE Újszilvás
Kovács Zsolt   Miskolc   1992.06.29. 80/186   DVTK
Kónya Dániel   Szeged   1989.03.25. 80/184   Pogány SE
Csanádi Péter   Budapest   1989.01.17. 85/193   III. ker. TUE
Tóth Krisztián   Felsőzsolca   1992.12.18. 72/178   Bőcs KSC
KÖZÉPPÁLYÁSOK
Lakó Zsolt   Eger   1990.04.25. 65/178   Felsőtárkány
Dostyicza Dániel   Miske   1992.12.23. 72/174   Videoton FC
Nagy Viktor   Füzesabony   1991.07.30. 71/184   KBSC
Pallaga István   Székesfehérvár   1990.10.05. 67/178   Pátka SK
Hauptman István   Nagytarcsa   1990.05.30. 76/192   Gyáli BKSE
Madarász Ádám   Budapest   1989.12.29. 65/173   Csomád KSK
Zsákai Milán   Szolnok   1990.09.30. 65/174   Szolnoki MÁV FC
Dombai Viktor   Tatabánya   1990.01.28. 83/188   FC Tatabánya
Práger Dániel   Győrladamér   1992.08.30. 70/173   Győri Dózsa
CSATÁROK
Kazi László   Kelebia   1989.12.03. 80/184   Tisza Volán Szeged
Dömötör Dávid   Győr   1989.04.23. 75/182   Lipót SE
Kovács Olivér   Marcali   1990.12.22. 77/184   Nagyatád
Zamostny Balázs        Pécs  1992.01.31. 81/189  Pécsi MFC
 A KIVÁLASZTÁS
 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik