Török bundabotrány: megkezdődött a tárgyalás, 400 oldalnyi vádirat

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.02.14. 15:19
Címkék
A silivri bíróságon kedden megkezdődött a tavaly júliusban kirobbanó török futballbundabotránnyal kapcsolatban őrizetbe vett 93 gyanúsított, köztük Aziz Yildirim, a Fenerbahce elnökének meghallgatása.

A tárgyalás első négy napjában a tervek szerint a 400 oldalnyi vádiratot olvassák majd fel. Ez 13 gyanús mérkőzéssel kapcsolatban tartalmaz adatokat, köztük a Fenerbahce Sivasspor elleni 4–3-as győzelmével, amely előbbi csapat bajnoki címét eredményezte az előző szezon utolsó fordulójában.

A vádiratban egyébként nyolc labdarúgóklub szerepel, köztük – a Fenerbahcén kívül – a jelenleg is az Európa-ligában szereplő Besiktas és Trabzonspor. A vádlottak között 14 játékos, a Giresunspor egyesületének korábbi elnöke, valamint a török szövetség (TFF) januárban lemondott elnökhelyettese is ott van.

A TFF első embere, Mehmet Ali Aydinlar két hete köszönt le, de sajtóértesülések szerint rövidesen újra harcba száll a szervezet vezetői posztjáért.

A keddi tárgyalás helyszínére nagyjából kétezer Fenerbahce-drukker utazott el, hogy támogassa Yildirim klubelnököt. A szurkolók között a Sivasspor és az Ordurspor szimpatizánsai is megjelentek.

A tavaly nyáron kirobbanó botrány középpontjában a Fenerbahce áll, amelynek vezetői a vádak szerint olyan sikeresen bundázták meg a meccseket, hogy a gárda megnyerte a bajnokságot. A TFF augusztus 24-én az érintettség miatt visszaléptette az együttest a Bajnokok Ligájától, helyette a Trabzonspor kapott lehetőséget a legrangosabb európai kupasorozat jelenlegi szezonjában. A Fenerbahce később fellebbezett, de azt a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) elutasította.

A TFF tavaly meghozott döntése értelmében a mostani idénytől már rájátszásban dől majd el a török bajnoki aranyérem sorsa.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: F1-es időmérő a Hungaroringen, úszó-vb Szingapúrban, NB I FTC-meccsel

Birkózás
7 órája

Megtört a jég: Kós Hubert a világ előtt; McLaren-uralom a Hungaroringen

E-újság
7 órája

Családi kör – Kovács Erika jegyzete

Vizes vb 2025
7 órája

Vízidémonok – Csinta Samu publicisztikája

Úszás
7 órája

NS-kitüntetés: Bernie Ecclestone-t és kollégáinkat is köszöntötték

F1
8 órája

Az Atalanta ragaszkodik Lookman vételárához; vb-ezüstérmes védőt igazolt a Real Sociedad – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
8 órája

2. Bundesliga: Dárdai Mártont lecserélték, a Hertha vereséggel kezdett

Német labdarúgás
8 órája

„Semmi sem működik” – Verstappen pocsék napon van túl a Hungaroringen

F1
8 órája
Ezek is érdekelhetik